De mi az az énidő? Mi az énidő egy anyának, egy szinglinek vagy egy párkapcsolatban élőnek?
Valójában az sem mindegy, hogy mit jelent számunkra az énidő, valaki a munka utáni sportolást például egy kötelező jónak vagy éppen rossznak éli meg, amit letud, aztán végre szabad lehet egy-két órára. Másoknak viszont az órákon át tartó edzés jelenti magát a szabadidőt, és ha ezen felül marad még valami, akkor az csak hab a tortán. Hogy mindezt külön vagy közösen űzzük, az is felvet kérdéseket az énidő szempontjából, hiszen ketten lenni, az már nem csak saját idő, vagy mégis!?
Mégis, hogyan tölthetjük el a plusz időnket a lehető leghasznosabban, anyaként? Azon kívül, hogy sehogy, mert nincs? A válasz egyszerű: csinálunk magunknak!
Biztos, vagyok benne, hogy azok, akik még nem anyukák, azt gondolják, hogy prémium helyzetben vagyok, hiszen itthon vagyok, én aztán azt csinálhatok, amit csak akarok.
Na, ez mindenhogyan van, csak így nem…
Hiszen van egyfajta napirend, és azon kívül folytonos gyerekfelügyelet, ami 24 órás meló. Ebből egy pillanatig sem léphet ki az ember. De egyvalamit azért tehet! A lehető legtöbbet kihozza abból, amiben van. Több anyukát is ismerek, akik a gyerekeik rabjává váltak, és nem engednek egy kicsit sem az anyukagyeplőn.
Én megtettem. Ez azt jelenti, hogy nem egy napban próbálok mindig magamnak egy szeletet elcsenni, hanem inkább úgy fogalmazok, hogy vannak napok, amikből több jut nekem, másokban Patriké a főszerep.
Persze van az optimális verzió
Amikor mindkettőnknek igaza van! Például, amikor Patrikkal futok, ő szeret nézelődni, én pedig edzhetek. Neki nem könnyű, mert viszonylag sokat kell ücsörögni, nekem meg azért, mert tolom magam előtt azt a súlyt, amit a babakocsi és a gyerek jelent. De nem baj, mert végül Patrik hintázhat, én meg kifújhatom magam közben.
Talán (!?) lazábbak a napjaink, mint másoknak a munkahelyükön. Én nem tehetem meg, hogy ötkor felállok, és „hazamegyek”. Vagy elmegyek az éjszakába, csak úgy, ha kedvem szottyan. Nincs spontaneitás vagy alvás, csak előre megszervezett események vannak. De ez nem panaszkodás, mielőtt félreértene bárki is.
Csak azt szeretném megmutatni, hogy én lehetek úgyis magamban, hogy közben nem vagyok teljesen egyedül. Máskor viszont előre elintézem a bevásárlást, a főzést, a mosást… több napra, és cserében „kivehetek” egy szabad délutánt, amikor barangolhatunk bárhol, mert ilyenkor miénk a város.
Vagy éppen megkérek valakit, hogy vigyázzon néhány órára Patrikra. Én ezt a kártyát csak akkor szoktam kihúzni, ha tényleg nincs más megoldás. És ez nem szégyellni való dolog, sőt kiegyensúlyozottabban jövök haza, és jól vagyok, például edzés után.
Ugyanakkor a kozmetikushoz jöhet velem Patrik, nekem az nem buli, én nem ott szeretnék órákat eltölteni. Sem a tükör előtt. Hétköznap nem nagyon sminkelek, azt meghagyom az apás napokra, csak úgy, tiszteletből, hogy ne csak az anyuka énemet csillogtassam.
De mi van akkor, ha nincs gyerekem, és még így sincs időm magamra? Vagy ha a párkapcsolatomban vagyok olyan, mint egy kanapén ücsörgő krumpli?
Volt életem Patrik előtt is, és a munka és az edzések mellett is meg kellett oldani a szabadidő hasznos eltöltését.
Ekkor két dolgot tehetünk vagy elfelejtjük az alvást, ez olykor-olykor tök oké, de egy idő után úgy fogjuk érezni magunkat, mint egy kifacsart citrom. Az ugye meg nem visz előre. Szóval ilyenkor a szabadnapokat, szerencsésebb esetben a hétvégéket kellett hasznossá tenni.
Lépni kell! Akkor is, ha már régóta tartó, hosszú, és unalmas párkapcsolatban ücsörögtök otthon egymás mellett a kanapén.
Mert:
A közös bevásárlás is lehet vicces. Na meg szerintem, ami mindig tuti ütőkártya, ha valami olyan programot kerestek, ami végképp kizökkent a komfortzónátokból. Menjetek el nyáron jégkorizni, már vannak ilyen helyek, vagy csatlakozzatok egy túracsoporthoz, vagy játsszátok el, hogy két ismeretlen vagytok egy étterembe, és randizzatok újra vagy egyszerűen főzzétek meg együtt az ebédet, és vacsorázzatok úgy otthon, mint aki étteremben eszik, aztán a többi rátok van bízva.
De ha éppen egyedül vagy, akkor sem kell rágoogle-zni arra, hogy „szakítós filmek”, egyszerűen össze kell vakarni azt az embert, aki uralja a testedet, és fel kell állni, és el kell menni keresgélni célok után. Én például egy futóklubba jártam el, amíg szingli voltam, mert az ismerőseim nem igazán szeretnek futni, én meg igen, aztán baromi jól éreztem magam. És ha már megvan a cél, minden megy magától!
Ami a legfontosabb, hogy legyen célod! Találj ki egy utat magadnak, és végül lehet, hogy a cél talál rád, de ehhez fel kell állni és el kell indulni otthonról. Sétálni kell, kocsikázni, biciklizni vagy bármit, de legalább nézz, ne csak láss. Húzd el a függönyt, és lehet, hogy a szemben lévő plakáton ott a megoldás, csak egyszerűen eddig nem vetted észre!
Merj változtatni az életeden, és engedd el a feleslegesen kitalált elveidet, amik nem hagynak teret a szabadságodnak! Az élet odakint van! A kifogások keresgélésével pedig egyre nagyobb krumpli leszel, aki aztán tényleg semmire sem való, de ha esetleg magadra ismertél, és most épp egy krumpli vagy, akkor kezd el ma lehámozni magadról ezt az unalmas hacukát, mert ennél biztos több vagy! A „fáradt vagyok” című nóta, már nem divat!
