nlc.hu
Életmód
50 kilót dobott le ez a nő – szinte felismerhetetlen!

50 kilót dobott le ez a nő – szinte felismerhetetlen!

A titka egészen egyszerűnek tűnik.

A dorkingi Rachel Smith a második gyermeke születése után 127 kilóra hízott. Az orvos gyomorszűkítő gyűrűt javasolt neki.

Rachel eldöntötte, hogy fogyni fog, azonban inkább a természetes utat választotta. Szépen lassan rájött, hogy addig a nők számára javasolt napi 2000 kalória helyett napi ötezer (!) kalóriát vitt be, és ráadásul azt is egyszerű szénhidrátokkal teli, zsíros gyorséttermi étel formájában. Egy idő után olyan nagy volt a melle, hogy kisebesedett alatta a bőre, de ennek ellenére is hetente járt el a McDonald’sba, ahol egy dupla sajtburgert evett nagy krumplival, mellé még egy dupla sajtburgert és egy doboz chicken nuggetet – ez 1600 kalória egyetlen étkezésre.

Rachel Smith 127 kg-osan. Fotó: Rachel Smith/Facebook

Amikor azonban a doktor figyelmeztette 2016-ban, Rachel úgy döntött, változtat. Első lépésként elhagyta a gyorséttermi kosztot és az édességet, majd elkezdett tornázni.

Fotó: Rachel Smith/Facebook

Bár a párja leszögezte, hogy mérettől függetlenül szereti, ő volt az első, aki megdicsérte Rachel súlyveszteségét. Most immár hetvenkilósan sokkal több az energiája, és végre ő is szereti és el tudja fogadni saját magát.

Fotó: Rachel Smith/Facebook

(via Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top