Életmód

„Elképzelni sem tudom, milyen lehet csak egy gyerekről gondoskodni” – mindennapjairól vallott az ikres apuka

Az újdonsült texasi apa nyers őszinteséggel mesélt mindennapjaikról, túlélési módszereikről, az apró örömökről és arról, miért döntött úgy, hogy ő marad otthon az ikrekkel.

„Még mielőtt bárki mást gondolna, a feleségem és én is végtelenül boldogok vagyunk, hogy ikreink születtek. Ezzel együtt ma már azt is tudjuk, hogy az ikrek nevelése embert próbáló feladat, de mi erről őszintén és szívesen mesélünk. Épp ezért, a következő sorok egyáltalán nem panaszkodásnak vannak szánva, ha annak is tűnnek, az csakis és kizárólag az alváshiánytól lehet” – kezdte a Love What Matters oldalán közzétett hosszú posztját Matt Martin.

Az újdonsült apuka a vallomásában beismeri, fogalma sincs róla, milyen lehet az, ha valakinek egyszerre csak egy gyerkőccel kell foglalkoznia. „Azt pedig meg se próbálom elképzelni, milyenek a mindennapok három vagy még több babával.” Matt, ahogy a bevezetőben is utalt rá, elárulja, hogy az ikrekkel minden nap komplett bolondokháza, amin csakis és kizárólag szigorú menetrenddel és néhány házi praktikával tudnak csak úrrá lenni.

„Akárkivel találkozom, amióta megszülettek a fiúk, mindenki azt kérdezi, hogy nem bolondulok meg? Hogy csinálom, hogy mosolyogva bírom? Nos, a válasz rém egyszerű. Nincs más választásom. Most őszintén: mi mást tehetnék? És ha a helyemben lennétek, ti is pontosan ugyanezt csinálnátok. Egyik napot a másik után, közben pedig bele sem gondolsz, hogy amúgy ez rengeteg feladat.

ikrek apaság vallomás

Kép forrása: Love What Matters

Matt azt mondja, az orvosok azzal küldték őket haza a kórházból, hogy az ikreknek is megvan a maga előnye. „Persze. Például az, hogy egyforma ruhába öltöztethetjük őket, vagy, hogy két lépést nem tudunk megtenni anélkül, hogy valaki oda ne jönne a babákról érdeklődni. A magam részéről, mondjuk nem nevezném ezt olyan túl nagy előnynek, és már alig várom, hogy az orvos által beígért előnyökig jussunk.”

Az apuka a folytatásban elárulja, hogyan vészelik át ezt az első, alváshiányos, embert próbáló időszakot: „Az elmúlt hat hónapban a napirend lett a legfontosabb dolog az életünkben. Ehhez minden körülmények között igyekszünk tartani magunkat. Ugyanabban az időben etetjük, altatjuk és fürdetjük a fiúkat, máskülönben az egész napunk gigantikus káoszba fullad.

Matt szerint a második legfontosabb dolog, hogy feleségével hetente egyszer randizni mennek. „Nagyon szerencsések vagyunk, mert a családunk közel lakik, és bármikor kaphatók arra, hogy néhány óráig vigyázzanak a srácokra. Nem akarok nagy szavakat használni, de konkrétan ennek a néhány órának köszönhető, hogy nem veszítettük még el az ép eszünket.”

A poszt végén Matt beszél arról is, hogy mikor úgy érzik, összecsapnak a fejük felett a hullámok, a terapeutájuk tanácsára egy rövid időre igyekeznek mindig szünetet tartani. „Én ilyenkor fogom az ikreket, berakom őket az ágyukba, felmarkolom a bébiőrt és néhány percre kimegyek a kertbe. Friss levegőt veszek, hálát adok a sorsnak a gyerekeimért, majd újult erővel visszamegyek hozzájuk” – írta Matt, majd üzent a többi szülőnek is: „Akármilyen nehéznek is tűnik, képesek vagytok rá!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése