nlc.hu
Életmód
A srác, aki 7 évig ki sem mozdult a lakásából, most másoknak segít ismerkedni

A srác, aki 7 évig ki sem mozdult a lakásából, most másoknak segít ismerkedni

Billy Brown azt mondja, az ominózus hét év alatt csak az orvosa és a fogorvos kedvéért hagyta el otthonát. Összesen 10-szer.

És, hogy ez idő alatt mit csináltam? A válasz baromi egyszerű: ültem a gépem előtt. Mivel emberek közé nem nagyon mentem, gyakorlatilag csak online léteztem” – mondja a BBC-nek Billy Brown, aki ma már nemcsak hogy szívesen megy emberek közé, de olyan fiatalokon segít, akiknek hozzá hasonlóan komoly nehézséget okoz az, hogy emberek között legyenek. „Visszatekintve, ma már komolyan nem tudom, hogy tudtam így élni” – ismeri el a 24 éves férfi.

Billy őszintén beszélt arról is, a bezárkózásához valószínűleg hozzájárult, hogy nem volt egyszerű gyerekkora: édesanyja különböző egészségügyi és mentális problémái miatt szinte folyton kórházban volt. Ő pedig mellette. „A középiskolai eredményeim még kiemelkedőek voltak, bejárni is szerettem. Aztán jött az egyetem, ami sokkal nagyobb stressz és sokkal nagyobb nyomás volt.

És akkor jött a bokatörés. Billy azt mondja, igazából akkor vonult vissza a külvilágtól, és zárkózott be teljesen, mikor otthon lábadozott. „Őszintén megmondom, azzal, hogy kizárólag online érintkeztem a külvilággal, minden kapcsolatomat elveszítettem a valósággal is. Nem volt jó. Ahogy az sem, hogy pontosan tudom, hogy a hét év alatt hányszor tettem ki a lábam a küszöbön túlra.”

billy játékfüggő bezárkózás

Kép forrása: Facebook

Billy nem tagadja, voltak pillanatok, mikor úgy érezte, értelmetlen az élete. Hogy véget akar vetni neki. „Fogalmam sem volt, miért élek, mi értelme van a létezésemnek… aztán rájöttem, ha továbbra is így, bezárkózva élek, és nem csinálok valamit sürgősen, egy-két éven belül már nem is leszek itt.” Nem sokkal később úgy döntött, segítséget kér.

Azóta 14 hónap telt el, Billyt pedig mintha kicserélték volna. Ma már nemcsak hogy szeret emberek közé járni, de még ő segít azoknak a fiataloknak, akiknek hozzá hasonlóan gondot jelent a társas érintkezés. Többek között azzal, hogy kifejlesztett egy olyan „szerepjátékot”, amely során a játékosok nem egy fiktív karaktert, hanem a saját képességeiket fejleszthetik szórakoztató és izgalmas feladatok, kalandok és kihívások révén.  

„Vannak emberek, akik órák tízezreit töltik a gép előtt, hogy lássák, hogyan fejlődik a karakterük az online világban. A játék megalkotásakor abból indultam ki, mi lenne, ha a játékosaim nemcsak látnák, hanem éreznék is, hogyan fejlődnek a játék hatására” – magyarázza Billy, aki büszke arra, hogy milyen rövid idő alatt milyen nagy utat sikerült megtennie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top