A ZEISS nevét bizonyára mindenki ismeri, aki vásárolt már szemüveget vagy távcsövet, hogy a fényképezőgépekről ne is beszéljünk. A patinás német céget még 1846-ban alapította Carl Zeiss optikus, a cég pedig, túlélve a második világháborút, azóta is vígan üzemel, a tavalyi évben világszerte 5,3 milliárd eurós bevételt produkálva.
Hogy kerül a csizma az asztalra?
Vagyis hogy kerül egy szemüvegekkel, távcsövekkel és hasonlókkal foglalkozó cég a virtuális valósággal foglalkozó vállalatok közé? Nos, aki kipróbált már néhány VR-sisakot, az tudja, hogy nagyon sok múlik az optikán, amelyen keresztül a felhasználó a digitális tartalmat nézi, miközben elmerül a digitális világban. Vagyis egy olyan cég, amely éppen ezen a téren erős, jó eséllyel indulhatna, hogy olyasmit tegyen le az asztalra, ami hazaküldi a konkurencia termékeit. Ez volna a ZEISS VR One, amelyet otthoni körülmények között teszteltünk le.
Szép, szép, de…
Kezdjük az elején: a VR-sisakok között meg kell különböztetünk azokat, amelyeknek optikája mögött apró, beépített képernyők gondoskodnak róla, hogy a felhasználó úgy érezze, mintha valóban egy másik világba került volna. Az efféle headsetek tehát saját kijelzőkkel érik el az optikai megtévesztést, amelynek köszönhetően valódi térbeli élményben lehet részünk.
A másik megközelítés kevesebb hardverrel dolgozik, a megjelenítést ugyanis nem „önerőből” oldja meg, hanem a felhasználó okostelefonjának képernyőjét használja. Ezt a megközelítést a legtöbben talán a Google Cardboard nevű eszközei révén ismerik: az olcsó, kartonpapírból készült dobozokkal a legtöbb okostelefonon ki lehet próbálni a virtuális valóság élményét. Szándékosan írtam kipróbálást a használat helyett, mert az efféle eszközök leginkább tényleg arra jók, hogy megnézzük, milyen érzés beülni egy VR-hullámvasútba, vagy megnézni egy 360 fokos videóklipet.
A ZEISS VR One ezzel próbál leszámolni, vagyis egy olyan eszközt ad a felhasználó kezébe, amelyet kifejezetten kényelmes viselni. Nem túl nehéz, a párnázott éleknek köszönhetően stabilan megmarad a szemünk előtt, a széles gumipánttal pedig könnyű le- és felvenni, nem szorít, viszont stabilan tart.
A sisak oldalából kicsúsztatható egy műanyag rekesz, amelybe bármilyen 5,5 hüvelykes okostelefont rögzíthetünk – sőt a tervezők még arra is gondoltak, hogy a fülhallgató-kimenet is elérhető legyen, ha a látvány mellé tökéletes audioélményt is szeretnénk. A rekesz külső, tehát a felhasználó elé néző oldalán még egy nyílást is kialakítottak a telefon hátlapi kamerájának, bizonyára a kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazások számára, ez azonban csak bizonyos készülékekkel működik, ahol a kamera épp ugyanoda esik.
Mit tud a ZEISS VR One?
Az eszköz legnagyobb előnye, hogy nem kell hozzá elem, akkumulátor, vezeték, tehát teljesen szabadon mozoghatunk vele – persze érdemes vigyázni, ha egyszer már beleraktuk a telefont, mert akkor a külvilágból semmit sem fogunk látni. Mindenesetre kényelmesebb, mint ha egy dróttal helyhez lennénk kötve, az pedig nagy könnyebbség, hogy használat közben soha nem fog lemerülni, és nem kell a töltéssel sem vesződni előtte.
A kezelése kissé körülményes, mivel a vonatkozó VR-tartalmakat először a telefonunkon kell kikeresni, majd elindítani. A YouTube-on és más videólejátszókon elérhető, 360 fokos VR-tartalmakat elindítva a lejátszón megjelenik egy külön gomb, amellyel bekapcsolhatjuk a VR-nézetet. A jobb helyeken külön beállíthatjuk, hogy milyen VR-sisakkal és azon belül milyen telefonnal szeretnénk nézni a tartalmakat. Itt egy kis kavarodást okozhat, ha az adott videón már eleve be van ez kapcsolva (ilyenkor „osztott képernyőn” látszódik a videó, amely a szemünk előtt áll össze egységes képpé), de erre viszonylag hamar rájön az ember.
A VR-nézettel kapunk egy olyan vezérlési módot is, amelynek köszönhetően a „szemünkkel” tudjuk irányítani a videók lejátszását és megállítását. Egészen pontosan egy, a képernyő közepén megjelenő aprócska pontot kell az indító- vagy a leállítógombon tartani néhány másodpercig. Ez nagy segítség, mert így nem kell folyamatosan ki-be huzigálni a rekeszt a telefonnal együtt. Néha azért így is meggyűlt a bajunk a rakoncátlankodó videókkal, de összességében nem volt nehéz használni ezt a funkciót. Az már zavaróbb, hogy spéci szoftver nélkül nehézkes a navigálás, vagyis ha megnéztünk egy videót, és egy másikat szeretnénk, akkor bizony ki kell venni a rekeszt, és kézzel bepötyögni a kívánt videó címét. Ez azért kizökkent az élményből, de legalábbis megtöri a virtuális világban való kalandozást. Persze erről nem a ZEISS tehet, ez minden hasonló szerkezetnél így van.
Az optika – elvégre ez a gyártó specialitása – különlegessége, hogy jó nagy, viszont úgy van kialakítva, hogy szemüvegesek is nyugodtan használhatják. Ami a fókuszt illeti, azzal nem voltunk tökéletesen megelégedve, hiába állítgattuk a sisak helyzetét az orrunkon, tökéletes élességet csak egy-egy pillanatra sikerült elérni. Itt egy picit hiányoltuk egy élességállító tárcsa vagy más hasonló megoldás jelenlétét, elvégre ilyesmit más gyártók olcsóbb termékein már láttunk.
Ami a videóélményt illeti, arra azért így se nagyon lehetett panasz, egy hullámvasutazós videónál például szépen lehet érezni, ahogy a gyomrunk fel-le liftezik, de az egyensúlyérzéket is alaposan megtréfálják a hirtelen kanyarok. Egy természetfilmmel is kipróbáltuk, az afrikai szavannán lazuló oroszlánok közé belépni egyszerre volt hátborzongató és izgalmas élmény. A videózás közben érkező telefonos értesítések picit zavaróak, jó lenne, ha ezeket ki lehetne kapcsolni, ám ez az Android fejlesztőinek lesz a feladata, nem a ZEISS optikai szakembereié.