nlc.hu
Életmód

Letérdelt a Mikulás a 93 éves háborús veterán előtt – fotó

A róluk készült kép óriásit futott a Facebookon.

Megható pillanatot kapott lencsevégre egy vásárló egy delaware-i bevásárlóközpontban. Gina Wilbur éppen az áruházi Mikulást szerette volna lefényképezni, amikor az váratlanul odament egy idős bácsihoz, és letérdelt előtte. Mint kiderült, a férfi egy szépen kidekorált, 93 éves veterán volt, a Mikulás pedig úgy érezte, le kell rónia a tiszteletét előtte. Megköszönte neki a szolgálatait, és elmondta, hogy az ő apja is szolgált a második világháborúban.

Gina Stecher Wilbur/Facebook

Wilbur a fényképet a Facebookon is közzétette, ahol több mint 10 ezer lájkot kapott, és százával érkeztek az elismerő hozzászólások. A fotó végül a képen szereplő veterán családjához is eljutott. Kiderült, hogy a veterán egy bizonyos Bob Smiley, aki a világhírű George Patton alatt szolgált a második világháborúban. Azóta 10 gyereket nevelt fel.

A nagyot futott kép kapcsán a Mikulást és a veteránt egy rádióműsorba is meghívták. A Mikulás elmondta, hogy nagyon tiszteli azokat, akik a saját életüket kockáztatják másokért. Smiley erre azt mondta:

A mi generációnk idejében ez kötelesség volt. Mindannyian elmentünk, mindannyian voltunk katonák. A gimnáziumomban minden végzős elment harcolni. A 35 fiúból öten nem jöttek vissza. Tizenhárom éve a barátaimként tiszteltem őket.

Az idős bácsi azt is elmondta, nagyon jó érzés számára, hogy még ma is ennyi ember gondol rájuk.

(Yahoo)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top