Életmód

Egy fotó, ami tökéletesen összefoglalja, hogy érezzük magunkat újév másnapján!

Pedig James, a képen szereplő, jól megtermett kandúr még csak nem is másnapos. „Csak” állatorvoshoz kellett mennie.
macska állatorvos másnap újév

Akinek van négylábú kedvence, és azt – egy évben jó esetben csak egyszer – kellett már állatorvoshoz vinnie, annak tökéletesen ismerős lesz az a kép, amit egy amerikai író, Ashly Perez osztott meg Twitter-oldalán a közelmúltban. A fotó főszereplője James, egy vörös-fehér kandúr, akit gazdája december végén vitt az évenkénti kötelező kivizsgálásra. Szívesen írnánk azt, hogy a cica lelkesedése az arcára van írva, de az igazság az, hogy ez történt:

És bár James egyértelműen az állatorvos miatt került borús hangulatba, a róla készült fotónál semmi, de tényleg semmi sem írhatja le jobban azt, amit az újév másnapján most éppen egy világ érez. Ashly Perez Twitter-posztjára egyébként a közzététel óta százával érkeznek az együtt érző hozzászólások, többek között olyan gazdiktól is, akiknek a cicája pontosan úgy lelkesedik az állatorvosért, mint James. Íme:

Ismerős helyzet? Írd meg kommentben, hogy reagál a te kedvenced, ha állatorvoshoz viszed!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top