A Nagy-Britanniában élő Bronwyn Berg az eset után a Twitteren tett közzé egy hosszú bejegyzést, amiben azon túl, hogy leírta, mi történt vele, mindenkit arra kért, ha sikoltozó, segítségkérő kerekesszékes embert látnak, legalább kérdezzék meg tőle, hogy tudnak-e segíteni.
Ha a városban olyan kerekesszékes embert (főleg nőt) láttok, akit valaki tol, de ő eközben azt kiabálja, hogy »Álljon meg!«, »Segítség!«, »Ne! Legyen szíves, hagyjon!«, akkor az isten szerelmére, álljatok meg, és segítsetek neki! Merthogy velem ma délután az történt, hogy egy vadidegen fickó megragadta a székemet, és tolni kezdett – isten tudja, hova –, és hiába kértem segítséget, egy járókelő sem vette a fáradtságot, hogy megkérdezze, mi bajom van. Az emberek inkább elfordították a fejüket ahelyett, hogy egy pillanatra megálltak volna, és ettől sokkal kevésbé érzem magam biztonságban.
Brownyn Twitter-posztja már közvetlenül a közzététel után vírusszerűen terjedni kezdett: rövid idő alatt több mint 65 ezer lájkot és 20 ezer megosztást kapott. Emellett több száz hozzászólást is generált, főleg olyan kerekesszékkel élőktől, akikkel már megtörtént az, ami most Bronwynnel.
„Szörnyű, hogy előfordulhat ilyesmi, de az a helyzet, hogy nekem is volt már hasonló tapasztalatom. És még csak nem is egy” – nyilatkozta a BBC brit hírcsatornának Carrie-Ann Lightley, aki hozzátette: tisztában van vele, hogy a kerekesszékét megragadó idegenek zömét segítő szándék vezeti, ennek ellenére úgy érzi, nem jó módszer az, hogy ezt a megkérdezése nélkül teszik.
„Veszélyes és ijesztő is, amikor ezt csinálják – mondja Lightley, majd hozzáteszi: – Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy csak mert kerekesszékkel közlekedem, a társadalom egy részének megszűnök önálló, független személynek lenni. Nem a fiatal nőt látják bennem, aki épp munkába vagy randevúra igyekszik, hanem olyasvalakit, aki szenved, és aki segítségre szorul. Pedig az esetek nagy részében egyáltalán nem ez a helyzet.”
Az ügyben a BBC-nek nyilatkozott Ann Webster is, aki gimnazista kora óta kerekesszékben ül. „Velem előfordult már olyan, hogy egy idősebb férfi odalépett hozzám, beledobta az összehajtott újságját az ölembe, mondván, hogy ezeket fogjam meg, majd megragadta a székemet és tolni kezdett. Hiába ellenkeztem, nem is figyelt oda rám. Soha életemben nem éreztem magam annyira gyengének és jelentéktelennek, mint abban a pillanatban.”
Ann esete azzal ért véget, hogy amikor sokadszor kiabált rá a férfire, hogy engedje őt el, még ő lett az udvariatlan és a hálátlan, aki nem fogadja el az önzetlen segítséget. „Nincs baj azzal, ha az emberek segíteni akarnak, elvégre hiszem, hogy a kedvesség viszi előbbre a világot, de ha már segít, előtte legalább annyit kérdezzen meg, szükségem van-e rá.”
