nlc.hu
Életmód
A valódi szeretet megértésére tanította nevelőjét a leendő vakvezető kutya

A valódi szeretet megértésére tanította nevelőjét a leendő vakvezető kutya

A 66 éves Szűcs Marika másodszor vállalkozott arra, hogy önkéntes nevelője lesz egy leendő vakvezető kutyának a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyöknevelői programjában.

Marika állítja, Ikontól tanulta, hogy szeretettel mindent el lehet érni a kutyáknál. „Egy indián történet szerint  a cowboyok betörik a vadlovakat, az indiánok viszont beszélnek (suttognak) hozzájuk, arra kérve és tanítva őket, hogy legyenek a társaik. Az indiánok szerint a betört lovak is hátaslovak lesznek, csakhogy szabadságuktól megfosztott szolgaként fognak élni és dolgozni.  Az indiánok lovaiból viszont egy életre szóló barát válik” – mondja.

„Mint amikor első gyermek születik”

Marika a férje halála után döntött úgy, hogy kutyája lesz. Sajátot nem szeretett volna, erre szinte a semmiből elé került egy felhívás, amiben a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola keresett önkéntes nevelőszülőket. „Természetesen azonnal jelentkeztem.  Akkoriban még nem volt ilyen sok kiskutya, mint most, várni kellett rájuk – mondja Marika. – Nemsokára értesítést kaptam, hogy Csehországból három kiskutya érkezik: Ikon, Ion és Ice. Ikon lett az én kis neveltem, aki nagyon akaratos, rosszcsont kisfiú volt, igazi vezéregyéniség. A szakirodalomban felsorakoztatott összes falkavezéri motívumot megismertette velem. Emellett viszont nagyon okos volt, szeretett tanulni, és tele volt életkedvvel” – emlékszik vissza.  

Marika azt mondja, hogy Ikon érkezésénél úgy viselkedett, mint elsőszülött gyermekével. „Minden apró rendellenességet óriási problémának láttam, nem csoda, hogy az első egy-két hónap kétségek és izgalmak között telt, ezért aztán alig emlékszem vissza Ikon pici korára. No és éppen ez volt az első dolog, ami miatt már Ikon nevelése alatt gondoltam arra, hogy ismét felnevelek majd egy kis kölyköt” – mondja Marika.

marika ikon vakvezetőkutya képzés kölyöknevelés

Kép forrása: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Ikon nevelése alatt nagy segítség volt számára, hogy napi kapcsolatban állt Nyíriné Kovács Máriával, az alapítvány vakvezetőkutya-kiképzőjével. „Marcsi segítségével folyamatosan és gyorsan tudtuk korrigálni Ikon viselkedését, és én is megtanultam, hogyan kell foglalkozni vele, és mire kell megtanítani egy leendő vakvezető kutyát. Most így utólag elmondhatom, hogy a saját kutyámat biztosan nem tudtam volna ilyen eredménnyel felnevelni” – vallja be Marika.

Ki megy ki először, ha kinyitod az ajtót? A kutya vagy te?

Marika azt meséli, a leendő vakvezető kutya nevelése közben nagyon sok olyan dolgot kellett betartani, amelyeket kifejezetten kért a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola. „Először akkor döbbentem meg, amikor azt mondták, Ikon nem jöhet fel a fotelbe, az ágyra vagy a kanapéra mellém. A földön persze játszhatok vele, de az ágy tiltott terület.”

De emellett is akadt jó pár olyan dolog, amiről Marika nem is gondolta, hogy probléma lehet: így például az, hogy ki megy ki először a bejárati ajtón. „Amikor először nekem szegezték a kérdést, nem tudtam válaszolni, hiszen ezt soha nem figyeltem meg. Aztán hazamentünk, és kiderült, »természetesen« Ikon megy ki előttem a szobából, a házból és a kapun is. No, ismét lett egy feladatunk: megtanulni, hogy először én megyek ki, aztán ha szólítom, ő is jöhet. Ma már tudom, hogy ez a szabály a kutya védelme miatt fontos: a saját maga elhatározásából sehová nem indulhat el a kölyök, csak ha a gazdi engedélyezi.”

Mára Ikon egy végtelenül kedves, jóakaratú kutyussá vált. „Megtanította nekem, hogy csak és kizárólag türelmes, kedves, szerető légkörben együttműködő, ha nem így viszonyultam hozzá, még a fejét is elfordította. Így alakult ki közöttünk egy igen szoros kapcsolat. Nevelése során mindig az a gondolat vezérelt, hogy „Én most egy látássérült ember szeme világát nevelem fel.” 

marika ikon vakvezetőkutya képzés kölyöknevelés

Kép forrása: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A kölyöknevelés olyan, mintha ajándékot készítenénk valakinek

Marika szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy a kölyöknevelők lemondanak a kutyáról, amikor továbbadják kiképzésre. „Ez nem így van. Mi ajándékot készítünk és adunk. Ha bárkinek ajándékot készítünk, és azt átadjuk, akkor nem szoktunk arra gondolni, hogy sajnáljuk a dolgot, és arra sem, hogy valamiről le kell mondanunk. De nyugodtan gondolhatunk a gyermekeink elengedésére is” – magyarázza Marika, aki azóta már elengedte az iskolás Ikont.

marika ikon vakvezetőkutya képzés kölyöknevelés

Kép forrása: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Karácsonytól még együtt tölthettek egy búcsúhetet, hogy aztán Ikon visszamenjen az iskolába, és készüljön a vizsgára. „Csodálatos volt látni, hogy abból a kicsi, kajla, önfejű kölyökből micsoda odaadó teremtmény lett! Megtapasztalni azt, hogy póráz nélkül megy melletted a kutyád. Érezni, mennyire megbízik benned, mert tudja, hogy te is bízol benne.”

marika ikon vakvezetőkutya képzés kölyöknevelés

Kép forrása: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola                

„Köszönöm neked, Ikon, első kis neveltem, akit néha »Fehér hercegemnek« neveztem, hogy általad az élet olyan részébe tekinthettem be, amiről eddig nem sokat tudtam, hogy általad olyan dolgokat tanulhattam meg, amiknek nincs pénzben mérhető értékük, ugyanis megfizethetetlenek! Nagyon szeretlek. Beköltöztél szívpalotám egyik szobájába, hogy életkönyvem kitörölhetetlen része legyél – mondja Marika, aztán a lábánál pihenő Artúrra pillant, és hozzáteszi: –És egyszer csak jött a telefon a Baráthegyitől, hogy készen állok-e egy új kölyök fogadására…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top