Életmód

43 közös év után házasodott össze az idős pár

A férfi 1976 óta minden évben megkérte a nő kezét.

Colin Jones és Pauline Young  még 1976-ban ismerkedtek meg egymással. Mindketten voltak már házasok előtte, és összesen öt gyereket neveltek fel. Három évtizeden át egy bútorgyártó vállalkozást vittek Walesben, 14 éve pedig Máltára költöztek, ahol panziót nyitottak.

Colin azt mondja, annak idején első pillantásra egymásba szerettek. A férfi minden évben meg is kérte a nő kezét, ám Pauline rendre visszautasította őt.

Colin Jones és Pauline Young (Profimedia, Caters News)

A nő egy ritka idegrendszeri rendellenességben szenved, három évvel ezelőtt pedig annyit rosszabbodott az állapota, hogy kénytelen volt visszaköltözni Nagy-Britanniába, egy gondozóotthonba. Colin Máltán maradt, hogy tovább üzemeltesse közös vállalkozásukat, és kéthetente járt látogatni Pauline-t.

Az egyik ilyen látogatás alkalmával, tavaly decemberben Pauline kérte meg Colin kezét. 

A 72 éves ara és a 74 éves vőlegény végül idén, Valentin-napkor mondta ki a boldogító igent a telfordi metodista templomban, majd a gondozóotthonban ünnepeltek.

„Már feladtam a reményt, hogy valaha összeházasodunk, azt hittem, sosem történik meg. De fokozatosan dolgoztunk rajta, és most itt vagyunk” – mondta Colin.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top