nlc.hu
Életmód
Odáig van az internet a fáradt anyukának segítő légiutas-kísérőért – videó

Odáig van az internet a fáradt anyukának segítő légiutas-kísérőért – videó

Jessicának még egy laza beszólásra is volt érkezése, miközben megnyugtatta a kimerült nő hisztiző babáját.

Az amerikai Southwest Airlines egyik légiutas-kísérője a Facebook új sztárja, miután kikerült róla egy videó a közösségi oldalra, amelyen kikapja egy fáradt anyuka kezéből a nő hisztizni kezdő babáját, majd egyéb teendői ellátása közben szépen meg is nyugtatja.

A 19 hónapos Brittainnél közvetlenül a beszállás után szakadt el a cérna, édesanyja, az általános iskolai tanárnőként dolgozó Savannah Blum pedig már nagyon kimerült volt, mert átszállással utaztak, de a csak Jessicaként emlegetett stewardess azonnal ott termett mellette, és azt mondta, miközben átvette tőle a babát: „Gyere csak, kislány. Majd én tartom, kismama. Maga csak üljön le.” Ezt követően pedig elindult becsukni az ülések fölötti tárolórekeszeket, és menet közben olyan bravúrosan csitítgatta a karján ülő gyereket, hogy Brittain néhány pillanat múlva már vígan dobálta a puszikat az utasoknak.

A fedélzeten a mutatvány nyilván hatalmas sikert aratott, de az igazi diadalmenet természetesen akkor kezdődött, amikor a jelenetet letelefonozó anyuka megosztotta a videót a Facebookon is: a kommentelők nem győzik magasztalni a stewardesst, és persze odáig vannak a babáért is, sőt már a Southwest is előállt egy öntömjénező poszttal. A történetben a legjobb kommentár díja viszont így is Jessicáé, aki a repülőgép egyik utasának azt mondta, amikor a nő megkérdezte tőle, minek köszönheti a szerencséjét, hogy egy ilyen aranyos babával a kezében dolgozhat:

Csinos kis kézipoggyász, mi?

Riszpekt.

(via)

Kiemelt kép: Facebook / Savannah Blum

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top