Életmód

Ő az első képviselő, aki egyben plus size plakátlány is

És sok minden másban is jeleskedik.

Alma Hernandez ahhoz képest, hogy mindössze 26 éves, sok dologban úttörő. Arizona demokrata képviselőjeként ő a legfiatalabb nö, akit valaha is beválasztottak a törvényhozásba az államban. Ráadásul mikor megnyerte a 2018-as időközi választásokat, ő lett az első mexikói-amerikai zsidó nő politikai pozícióban.

Most az Eloquii plus-size ruhacégnek köszönhetően ő az első képviselő, aki egyben ruhamodellként is megjelent. „Amikor kicsi voltam, nem sok olyan nőt láttam modellkedni, akinek az enyémhez hasonló lett volna a testalkata” – meséli Hernandez. Egyébként majdnem lecsúszott erről az egyedi lehetőségről, amelyben például Oprah mellett jelenhetett meg a plakátokon, mert az Instagramos megkeresésre azt hitte, hogy átverés.

Amikor kiderült, hogy nem így van, rövid gondolkodás után elvállalta. „A #MODELTHAT kampány megmutatta, hogy bármi és minden lehetséges, és hogy sosem szabad szégyellni, kik vagyunk. Megtiszteltetés, hogy egy olyan márka nagykövete lehet, amely a hozzám hasonló több millió, nem XS-es méretű nőt képviseli” – írta az Instagramján.

View this post on Instagram

A few weeks ago I was encouraged to apply for a modeling opportunity in New York for ELOQUII and I truly never stopped to think how much it would mean to me. It has been more than just a photo shoot or video it has been something I will always remember. When I was selected as a finalist I couldn’t believe it as I never thought I was "good enough" or "pretty enough" to be out in the world like this. Although those of you who know me know I am a very confident person but yes I was scared. I'm grateful I put myself out there and checked something off my bucket list because as a young girl I always looked at catalogs, magazines, and pictures of other women who didn't look like me but I wanted to look like them. I never felt comfortable going to the mall and trying to find my size in what I liked. But now that’s not a problem! Being a proud Latina and young elected I have to say that this unprecedented move to put me on stage with 6 other powerful #badasswomen has really inspired me! The #MODELTHAT campaign has shown me that anything and everything is possible and you should never be ashamed of who you are. I am so honored to be a brand ambassador for a national clothing campaign that represents me and the millions of women who are not a size 0. The notion of representation and diversity in the modeling world was once a foreign concept but changes are coming ladies! Seeing this picture of an @eloquii storefront in #DC brought tears to my eyes as I never imagined a girl who would do pretend photoshoots would actually be modeling for a company like this. Ladies be proud of who you are. Always be your authentic self and never forget where you came from. I want to thank the most important people in my life my family and best friends for supporting me in EVERYTHING I set my mind to 😱😭😍❤️💆🏽‍♀️🙅🏽‍♀️From #nyc ➡️#dc #momawemadeit #pinchme #latinamodels #plussizemodel #eloquii #fashion #womenleaders #modelthat #plussize #womenempowerment #bodypositive

A post shared by Alma Hernandez (@repahernandez) on

(Yahoo)

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése