nlc.hu
Életmód
Bebizonyították, hogy az autizmus örökölhető

Bebizonyították, hogy az autizmus örökölhető

Egy nagyszabású kutatás jutott erre a megállapítására.

Egy friss nemzetközi kutatás bebizonyította, hogy az autizmusnak 81 százalékban genetikai okai vannak. A kutatók több mint kétmillió gyerek fejlődését követték nyomon 13 éven keresztül Dániában, Svédországban, Izraelben és Nyugat-Ausztráliában – számolt be az RTL Híradó.

Az egyik, autistákkal is foglalkozó hazai gyermekpszichiáter azt mondta: az eredmények azt jelentik, hogy az autizmus kialakulása elhanyagolható összefüggésben áll a környezeti hatásokkal, például az anya testsúlyával, életkorával, táplálkozásával vagy a védőoltásokkal.

Bár most az is bebizonyosodott, hogy az autizmus örökölhető, azt egyelőre nem tudják, melyik kromoszómán, melyik gén okozza az eltérést.

Az autizmus spektrumzavart pszichiáterek diagnosztizálják. Gyógyítani nem lehet, de több szakember közös terápiájával fejleszthető.

(Kiemelt kép: Istockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top