nlc.hu
Életmód
Ennyien bukhatják jövőre a felvételit a nyelvvizsga miatt

Ennyien bukhatják jövőre a felvételit a nyelvvizsga miatt

Itt vannak a frissen felvettek nyelvvizsgaadatai, ebből látható, hány tanulót nem fognak jövőre felvenni.

Jövőre már minden egyetemi-főiskolai felvételizőnek kötelező lesz legalább egy középfokú (B2-es, komplex) nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi.

A Magyar Narancs most elkérte az Oktatási Hivataltól a frissen felvett hallgatókra vonatkozó adatsort, így nagyjából megbecsülhető, jövőre hány diák fog kiszorulni a felsőoktatásból a szigorítás miatt.

Alap- és osztatlan képzésre összesen 60 982 hallgatót vettek fel, közülük 41 795-nek volt legalább középfokú nyelvvizsgája, ami 69 százalékos arány. Vagyis ha már idén kötelező lett volna a nyelvvizsga, 19 187 diák, a felvettek 31 százaléka nem jutott volna be a felsőoktatásba.

Képzési területenként azonban nagyok az eltérések. A felvett bölcsészek 88 százalékának volt nyelvvizsgája, míg a művészetközvetítés területén tanulóknak csupán 35 százalékára volt ez igaz. A tanárhiány közepette aggasztó az is, hogy a pedagógusképzésbe felvettek 47 százalékának nem volt nyelvvizsgája.

Intézmények között is hatalmas a szórás. A Corvinuson 94, a BME-n 89, az ELTE-n a felvettek 82 százalékának van nyelvvizsgája, az egri Eszterházy Károly Egyetemen és a Kaposvári Egyetemen már csak 44-44 százalék az arány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top