Életmód

Mindent meg kell változtatnod az életedben, ha azt akarod, hogy a gyereked is élhessen

Imádunk fogyasztani. Mert az jó. Nekünk. A környezetnek viszont egyre rosszabb, főként, ha túlzásba visszük. Márpedig, ha a környezetnek rossz, előbb-utóbb nekünk is az lesz. Vajon képesek vagyunk megváltoztatni a gondolkodásunkat, mielőtt túl késő lenne?

Világvége 2050?

2030, 2040, 2050 – mostanában készült tanulmányokban változatos évszámokat láthatunk arra, hogy mikor fog összeomlani a földi civilizáció. Egy azonban közös bennük: mind nagyon közel van. És a világvége nem egy villanásnak tűnik az előrejelzések alapján, hanem szenvedéssel teli éveknek elviselhetetlen hőséggel, özönvízzel, éhezéssel, vízhiánnyal és természeti katasztrófákkal. Sorozatunkban a kilátásainkat mérjük fel, és arra keressük a választ, mi mindent tehetünk a túlélésért, ha most még időben észbe kapunk.

Sokat beszélünk a klímaváltozás kapcsán az egyén felelősségéről, de kevés szó esik arról, hogy társadalmi elvárások rendszere vesz minket körül. Azt mondják, csökkentsem az ökológiai lábnyomomat, csakhogy a társadalmi státuszomat azon mérik, milyen az autóm, mekkora a házam. De sokszor nincs is alternatíva: azért kell üzletközpontokba autózni, mert a közeli kisbolt rég bezárt; azért kell a gyereket távoli iskolába, sportegyesületbe hurcolni, mert a közelben nincs. Ennek az ára idő, pénz, túlmunka. Hogyan lehet a fogyasztói társadalom ördögi köreiből kilépni? Erről beszélgettünk Köves Alexandra közgazdász, „nemnövekedés”-kutatóval.

A nagyvállalatoknak, szolgáltatóknak alapvető érdekük, hogy folyamatosan új vásárlásokra ösztönözzenek. Termékeik előállítása során pedig a költségek minimalizálására törekednek. Alighanem hiába várnánk el, hogy a profit maximalizálása helyett önkorlátozást gyakoroljanak.

De mi történne, ha mégis elvárnánk? Egyénileg sokszor nagyon nehéz olyan döntéseket meghozni, amelyek szembemennek a rendszerrel. Ugyanakkor ha nekem elvárásaim vannak a nagy intézményekkel, a politikusokkal, az áruházakkal szemben, és hajlandó vagyok ezekért áldozatokat hozni, például a kényelmem rovására, akkor az visszahat a rendszerekre. Akkor tud a korszellem változni, ha az értékrendek és az elvárások változnak. Ezek kihatnak a gazdaság működésére, a pénzrendszerre, a társadalmi és szociálpolitikai intézményekre. Majd ezek visszahatnak az általánosan elfogadott nézetekre, megerősítve, időnként becsontosítva azokat. Tehát amikor olyan mértékű értékrendváltozásra kényszerülünk, mint amit a klímaváltozás fog tőlünk követelni, akkor az meg fogja kérdőjelezni azokat az alapvetéseket, amelyek a jelenlegi rendszert – az intézményeivel együtt – létrehozták, és fenntartják. És ha egy kritikus tömeg már egy másfajta tudat szerint választ, akkor onnantól az intézmények automatikusan leképezik ezt, létrejönnek és elterjednek újfajta megoldások.

Mi tudná elindítani ezt?

Az, hogy beszélünk róla. Hogy újságírók cikkeket írnak arról, hogy igenis van választásunk, és ezt az emberek elkezdik elhinni. Jelenleg ugyanis azt gondolják, hogy a fogyasztói társadalom az egyetlen létező lehetőség. Pedig ez nem így van. Csak nem próbálkozunk mással. Illetve amivel próbálkoztunk, az befuccsolt. Ez viszont megerősíti őket abban, hogy ami van, azt el kell fogadni. Csakhogy ezzel elfogadjuk azokat a dolgokat is, amelyek a klímát tönkreteszik.

Gyerekek várják Greta Thunberg klímaaktivistát, aki az ENSZ Klímaügyi csúcstalálkozójára érkezik New Yorkba (Fotó: Spencer Platt/Getty Images)

A jelenlegi társadalmi rendszer olyan szintre jutott, ahol már megsokszorozódnak a problémák. Viszont a fejlődőnek nevezett országok is növekedni akarnak. Hová fog ez vezetni?

Mindenki a saját háza táján söprögessen. Az európai parlamenti választások után az Eurobarométer aktuális közvélemény-kutatása jelezte, hogy a korábbinál sokkal nagyobb arányú volt a fiatalok részvétele. A felmérés kiterjedt arra is, hogy milyen témákat tartottak a 15-24 év közötti választók döntő fontosságúnak – a leggyakrabban említett témák közt a klímaváltozás a második a gazdasági növekedés mögött, nyolc országban pedig az első helyen állt (Magyarországon az egészségügy és a jólét szerepel az élen). Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen a következő öt év legfontosabb feladatának nevezte a klímaváltozással kapcsolatos problémák kezelését. Ha ez az elsődleges cél, akkor már lehet arról beszélni, hogy milyen megoldásokat tudunk elképzelni. És például arról, hogy ez mennyiben összeegyeztethető a gazdasági növekedéssel, és lehet-e ezt a kettőt egyszerre akarni.

Ha ugyanannyit termelek és költök, és nem változtatok az életstílusomon, csak megpróbálom a környezetterhelési mutatómat csökkenteni, az megoldást jelenthet? Mondjuk, ha olyan sok pénzem van, hogy elektromos autót vehetek benzines helyett.

Ha csak a technológia segítségével próbálom a fogyasztásomat „ökohatékonnyá” tenni, az nem sokat számít, hiszen minden technológiának megvannak a környezeti terhei.

Az elektromos autó hajtása ugyan jóval inkább környezetbarát, mint a benzines társaié, ugyanakkor az akkumulátorokhoz ritka földfémeket kell felhasználni. Szerintem akik a gazdasági növekedés gondolatkörén belül keresnek megoldásokat főként a technológiába vetett hitükkel, nem jutnak messzire a klímavédelemben.

Hiszen ez a logika hozta létre magát a problémát. Ha nem változtatunk az alapokban, akkor  nem tudjuk belülről megoldani a válságot. A Rethinking Economics például egy olyan mozgalom, amelyet közgazdászhallgatók hoztak létre, és azt követelik, hogy kezdjünk el a közgazdaságtanról dogmáktól mentesen gondolkodni, én ne úgy tekintsünk a szabadpiaci liberalizmusra, mint valami megváltóra.

Hogyan nézne ki egy alternatív gazdasági modell?

Az alapvető követelésünk az, hogy lépjünk túl a növekedésorientált gazdasági fejlődés alapvetésén. Több baj is van vele. Társadalmilag az, hogy jelenlegi formájában növeli az egyenlőtlenségeket. Környezetileg pedig az, hogy természetéből következően túlhasználja az ökológiai rendszereket. Ráadásul nem az vállalja a környezeti terheket és fizeti meg ennek a működésnek a költségeit, aki hasznot húz belőle. Az, hogy Indiába telepítem az üzemet, azt jelenti, hogy a társadalmi és környezeti terhek (olcsó munkaerő, szennyezés) ott jelentkeznek. Ez történik például a mobiltelefonok esetében, ráadásul a kényszerű növekedéssel ahhoz, hogy egy-két évente újakat lehessen eladni, beépítik az elavulást. Sokan megfigyelték, hogy amint lejárt a garanciaidő, azonnal bekrepál a telefonjuk. A másik, ami miatt biztosan lecseréljük a régit, az az új technológiák késleltetett beépítése. Hiába van már most egy jobb technológia, a jelenleg gyártottakat egy korábbival dobják piacra, hogy jövőre is legyen mit eladni. Így a növekedés viszi előre a gazdaságot, és működteti a munkaerőpiacot. A marketing is ezt próbálja ösztönözni, folyamatosan új igényeket teremtve. Hatásos eszköze ennek a hitelezés, melynek révén meg tudod vásárolni, amire egyébként még nincs pénzed.

De hogyan lehet kivenni a gazdaságból a növekedési faktort úgy, hogy ne omoljon össze minden?

Ez rendkívül nehéz kérdés, hiszen minden területen változtatni kellene ahhoz, hogy a növekedés elmaradása ne jelentsen egyben válságot. Ugyanakkor nem kellene csak a fogyasztás növekedésétől várni a boldogságot. Társadalmi szinten változtassuk meg a fogyasztási szokásainkat, és a valós szükségleteinket próbáljuk meg másképp kielégíteni, ne folytonos szerzéssel! Az ökológiai közgazdászok nem véletlenül használják a jólét helyett a jóllét fogalmát. A jóllétünknek csak egy része az, amit az anyagi fogyasztás elégít ki. A valódi jóllétünkhöz hozzátartozik a közösségi élet, a barátok, a szeretetteljes kötődés, az értelmes munka, amit nem csak a fizetésért végzünk.

Figyelemfelhívó performansz Madridban a túlfogyasztás ellen (Fotó: Denis Doyle/Getty Images)

Hogyan lehet a munka fogalmát újraértelmezni anélkül, hogy tönkremenne a gazdaság?

A nemnövekedési mozgalom egyik fő követelése a munka újradefiniálása és a csökkentett munkaidő (ha újrafogalmaznánk, hogy mi a munka, az önmagában nagyon sok mindent megváltoztatna.) A munkaidő és a fogyasztás ugyanis erősen összefügg. Minél többet fogyasztunk, annál többet dolgozunk – és fordítva. Viszont a munka akkor esik jól, akkor tud a jóllétünk részévé válni, ha örömöt és értelmet találunk benne. Ezért fontos, hogy érezzük is azt, hogy értéket teremtünk. Át kellene gondolnunk, kit tartunk sikeres embernek – tényleg azt, aki napi tíz-tizenkét órát dolgozik? Számos foglalkozás már most feleslegessé vált, illetve hamarosan kiváltja a robotika. A közgazdaságtan régóta tudja, hogy el fogunk jutni egy olyan termelékenységi szintre, amikor az embereknek más típusú elfoglaltságokat kell keresni. Fölösleges pörgetni a munkaerőpiacot csak azért, hogy legyen mire fizetést adnunk. Mi lenne, ha nem a növekedés és a munkapiac lenne a fogyasztás központi mozgatója és a társadalmi státusz mércéje? A munkába bele kellene érteni mindent, ami a saját, a családunk, a közvetlen és tágabb közösségünk, a társadalom érdekében tett erőfeszítés.

A fizetett foglalkoztatás mellett munka a tanulás, az önkéntesség, az önellátás… Ha elfogadnánk, hogy ez a munka része, másképpen gondolnánk a munka megfizetésére is.

Normálisabb elosztási rendszerekben megtehetnénk, hogy sokkal kevesebbet dolgozunk, mégis fennmarad a gazdaság. Az alapjuttatás az ilyen értelmezéshez szükséges átmenet egyik legfontosabb eszköze lehetne, és mostanra erős társadalmi mozgalom is áll mögötte.

Az egyébként is rosszul fizetett egészségügyben és oktatásban például a munkaidő tetemes részét az adminisztráció teszi ki ahelyett, hogy azokra fordítódna, akikért van. Minőségbiztosítás címén adatbázisokat duzzasztunk – feleslegesen, mert ezeket a kezelőik nem használják semmire.

Ha nem a társadalmi bizalomra, hanem az adminisztrációra épül a rendszer, ott az utolsó szempont, hogy egyébként a tanár szereti és jól végzi-e a munkáját. Ha nem, az úgyis kibukik, de biztosan nem az elektronikus adatbázisokban. Ráadásul néha nemcsak felesleges munkafolyamatokat generálunk, ami csökkenti a munkából adódó jóllétet, hanem olyan állásokat is létrehozunk, amelyek csak azért vannak, hogy fenntartsák a társadalmi rendet, de valódi hozadékuk nincs. Ezeket az értelmetlen és felesleges állásokat illetik bullshit jobs névvel.

A feltétel nélküli alapjuttatás esetében, amiről olykor beszélünk, hogyan lehet „beárazni” a dolgokat?

Ennek nem is feltétlenül pénznek kellene lennie. Azok a viták, amelyek a mennyi az annyiról szólnak, nem jó irányba viszik a dolgokat. Az elosztási rendszerbe beleépíthető valamiféle biztosíték arra, hogy senki ne haljon éhen, és legyen fedél a feje fölött. Ez jó átmeneti eszköz lehet arra, hogy többé-kevésbé nyugodtan elinduljunk egy újfajta munkadefiníció felé. Ha erről lehet vitát nyitni, akkor már a klímaváltozással kapcsolatos kérdések közelében járunk. Például ott, hogy tudunk-e meghatározni alapszükségleteket? Vagy hogy mire is használjuk a robotizáció adta többletet. Vagy biztos, hogy a technológia vezet egy zöldebb megoldás felé, és az tényleg munkahelyek elvesztésével jár? Ha elkezdünk „zöldíteni” egy adott területet, az sok esetben többletmunkát igényel. Mint például a biotermesztés, ami sokkal több emberi munkaerőt kíván, mint a nagyüzemi mezőgazdaság. Ráadásul sokkal több „rózsaszín galléros” munkaerőre volna szükség, vagyis tanárra, idősgondozóra, szociális munkásra, egészségügyi dolgozóra. Már nem az üzemi termelésbe kellene munkaerő, hiszen azt lassan kiváltják a robotok, hanem az ember-ember kapcsolatokhoz. Ami most éppen borzasztóan alul- vagy egyáltalán nem fizetett.

A pénz kiiktatható eszköz?

Ebben megoszlanak a vélemények. Abban viszont elég nagy az egyetértés, hogy a pénz természetét muszáj megváltoztatni. A spekulatív tőke, vagyis a pénz mozgásából hasznot húzó pénzcsinálók nyereségét például vissza kellene nyesegetni, és sokkal inkább fókuszálni arra, hogy a pénz az értékteremtés ösztönzője legyen. Ne a fiktív pénz ereje növekedjen, azé, ami mögött nincs társadalmi értékteremtés!

Hogy arról is beszéljünk, ami a világunkat most a leginkább fenyegeti: mi az a közgazdasági eszköz, ami közvetlenül és azonnal jelentkező haszonnal kecsegtetne a klímavédelemben?

Az adórendszer átalakítása. Jelenleg a környezetet terhelő költségek nem megfelelő súllyal szerepelnek az adórendszerben. Gondoljunk csak bele, mennyire igazságtalan, hogy a kerozin árába nincs beépítve adó – ezért is lehet olcsóbb a repülés, mint sok egyéb, sokkal kevesebb környezeti terheléssel működő közlekedési eszköz. Fontos lenne még a fogyasztói termékek progresszív adóztatása. A nagy környezetterheléssel járó, illetve luxusnak számító fogyasztásokat terhelje nagyobb adókulcs, mint a létszükségleteket kielégítő fogyasztási cikkeket, illetve azokat, amelyeknek a környezeti terhelése minimális. A munka utáni jövedelemadóztatásról át kellene térni a fogyasztást terhelő adóztatásra.

Hajléktalan férfi keres élelmet egy moszkvai szeméttelepen (Fotó: Oleg Nikishin/Getty Images)

Ez miért nem történt meg eddig, hisz annyira kézenfekvő gondolat?

Épp azért, mert a gazdaság a növekedésre épít, tehát a fogyasztást akarja serkenteni. Ha növeljük a nem létszükségleteket kielégítő termékek áfáját, akkor ezek iránt csökken a kereslet. Így a fogyasztás oltárán feláldozzuk a környezetet.

Néha hallani arról, hogy több dolgot lehetne megosztani egymással a környezetterhelés csökkentése érdekében… Erre volnának jó ötletek?

Sok jó példa van arra, hogyan lehet közös tulajdonlással kielégíteni a szükségleteket. Például Amerikában bevett gyakorlat, hogy egy nagy házban közös mosógépeket használnak az alagsorban: lejárnak mosni a lakók, és közben még beszélgetnek is. Ugyanez lehetséges a szerszámokkal: fúrógépet évente egyszer-kétszer használunk – minek kellene minden háztartásba?! Vannak közösségi műhelyek, ahol például bicikliket lehet szerelni.

Egyre szélesebb körben terjed a közösségi autóhasználat, hiszen minek mindenkinek autó, ha az az idő 97 százalékában az utcán áll?!

Az eszközök közösségi megosztásához csak egy kis bizalomra van szükség.

Tudnánk-e ajánlásokat tenni a rögzült viselkedéseink, vélekedéseink megváltoztatásához?

Azért nem mondanék ilyeneket, mert a változásnak az lenne a lényege, hogy a különböző élethelyzeteket és ideológiákat megpróbáljuk közelíteni egymáshoz. Például ajánlhatják azt, hogy lehetőleg ne vegyünk fel hiteleket, ha egyszer valaki olyan élethelyzetben van, hogy szüksége van rá. A nemnövekedés sem arról szól, hogy senki és semmi ne növekedjen. Hiszen vannak olyan társadalmi csoportok és olyan földrajzi helyek, ahol még igenis növekedni kell ahhoz, hogy az alapvető szükségletek kielégítődjenek. Így mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy miben tud engedni. Ha általánosan kellene valamit megfogalmazni, akkor inkább a nyitottságot javasolnám. Merjünk olyan „igazságokat” megkérdőjelezni, amelyekről eddig azt gondoltuk, hogy megingathatatlanok. Lépjünk túl az olyan feltételezéseken, hogy azért nem lehet másként működni, mert az emberek önzők. Ha ezt gondoljuk, akkor tényleg megfőzzük a földet. Vagy: Kína úgysem fogja csinálni, akkor mi minek? Nézzük meg, milyen vélemény- és eszközmegosztásokat tudunk elképzelni a barátainkkal, szomszédainkkal, családtagjainkkal. Kezdjük el tágítani a kereteinket, kezdeményezzünk társadalmi párbeszédeket!

Az emberek, míg rá nem kényszerülnek, nem szoktak lemondani a kényelmükről, szokásaikról…

Nem kell mindent lemondásként értékelni. Pontosan arról van szó, hogy adjunk olyan megközelítést, amiben lehet, hogy egy adott tárgyról vagy szokásról lemondunk, de a jóllétünkben mégis pozitív változás áll be. Sokan életük legjobb döntéseként értékelték, amikor letették az autót, és elkezdtek biciklizni. Ilyenkor esetleg rájövünk, hogy gyerekkorunkban mennyire imádtunk biciklizni, és mennyire elfelejtettük ezt az örömöt. És amikor néha vissza kell ülni az autóba, és állni a dugóban, újra megélhetjük a megkönnyebbülést, hogy ez nincs mindennap. Ez nem lemondás, hanem az értékek átértelmezése.

Sokszor úgy látom, ehhez kell némi fanatizmus. Lehet a klíma és a természet védelme egy új világvallás?

Már az is nagy dolog lenne, ha rájönnénk, hogy a jelenlegi gazdasági alapvetéseink nem sokban különböznek a vallástól – épp olyan dogmatikusak. Ha valaki nem akar dogmákban hinni, akkor nyugodtan kezdjen el gondolkodni.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése