nlc.hu
Életmód
Rettegnek a koedukált vécétől, nem mernek iskolába menni a kislányok

Rettegnek a koedukált vécétől, nem mernek iskolába menni a kislányok

A szülők és a gyerekek visszajelzései alapján a nyugat-londoni Deanesfield általános iskola vezetősége némileg túltolta a politikai korrektséget.

A koedukált, vagy modernebb nevén gendersemleges mosdók bevezetése nagy trend a nyugati világban az utóbbi időben, leginkább azért, hogy nyitottabbá tegyék a gyerekeket, a magukat transzneműnek vallóknak pedig megkönnyítsék a beilleszkedést. Csakhogy a jó szándék, a tolerancia és az emberi jogok tisztelete nem mindig ér célt, és van, hogy inkább csak árt, mint használ. Ez történt legutóbb egy nyugat-londoni általános iskolában is, ahol a kislányok zavarban vannak, mások egyenesen kiborultak a minden előzetes bejelentés és egyeztetés nélkül bevezetett, a fiúkkal közös használatú mosdóktól.

Sokan közülük egész nap ki sem mernek menni a mosdóba, a beszámolók szerint a szégyenérzet leginkább a piros betűs napjaikon önti el őket. Ahogy az is előfordul, hogy azzal próbálják „kicselezni” a rendszert, hogy egész nap alig isznak, nehogy mosdóba kelljen menniük. Ugyanakkor az elégtelen napi folyadékbevitelnek komoly egészségügyi kockázatai lehetnek, akárcsak annak, ha valakinek nem ürül rendszeresen a húgyhólyagja. Utóbbi az orvosok szerint például komoly húgyúti fertőzésekhez, felfázásos megbetegedésekhez vezethet.

Az orvosi, egészségügyi megfontolásokon túl arról nem is beszélve, hogy a koedukált WC-ktől való rettegés komoly pszichés nyomást helyezhet az iskolában a lányokra, amit mindenképpen érdemes komolyan venni. Az egyik 8 éves kislány anyukája a Mirrornak elmondta, hogy a WC-fülkék ráadásul felül nyitottak, ezért könnyű az egyikből a másikba átlesni vagy egyenesen átmászni.

Ezért most a Deanesfield általános iskolába járó gyerekek szülei arra kérik az iskola vezetőségét, hogy a két nemnek legyenek ismét elkülönített mellékhelységei. Ennek érdekében egy petíciót is indítottak.

Az iskola szóvivője elmondta, ahogy máskor is, most is meghallgatják a szülőket, aggodalmaik természetesen nem maradnak az intézményen belül visszhang és következmények nélkül. A témában megszólaló, több politikus is úgy érvelt, hogy ebben az esetben a nők érdeke, a többsége érdeke felülírja a kisebbség, a transzneműek érdekét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top