Életmód

Megette a saját lovát egy norvég tinilány

Ízlett neki, de azóta halálos fenyegetéseket kap.

Egy norvég tinédzser lány hatalmas botrány okozott azzal, hogy megette a saját lovát. A 18 éves Pia Olden a Facebookján számolt be arról, hogy tavaly egy betegség miatt el kellett altatni a lovát, de a húsából eltettek a fagyasztóba, és megették.

A fiatal lány, aki nemcsak lovas, hanem szakács is, azt írta, a Drifting Speed nevű állat húsát csilivel, mangóval készítette el.

Ez kiverte a biztosítékot a netezőknél. Volt, aki szerint a lánynak nem szabadna engedni, hogy állatokat tartson, de néhány kommentelő egyenesen azt írta, ezek után Olden is megérdemelné, hogy megöljék.

A lány azonban teljesen máshogy látja a lóevést.

„Jobb lett volna, ha a ló húsát a férgek falják fel?”

– reagált a támadásokra.

Szerinte ez volt a legjobb módja, hogy lerója háláját az elpusztult lónak. Azt is mondta, hogy ő vidéken él, teljesen más kapcsolata van állatokkal, mint a nagyvárosi embereknek.

A hús egyébként ízlett neki, azt mondta, hogy az egyik legfinomabb hús volt, amit valaha evett, és ez a kettejük közötti szeretetnek köszönhető.

(Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése