nlc.hu
Életmód
Imádja az internet a háromgyerekes anyukának segítő rendőrt

Imádja az internet a háromgyerekes anyukának segítő rendőrt

Végtelenül meghatotta az anyukát, amit az egyenruhás tett egy étteremben.

A Kentuckyban élő Tabatha Corbitt három gyermekével volt egy étteremben, amikor egy rendőr, Aaron Hampton odalépett hozzá, megszólította, és egy rövid beszélgetést követően átvette tőle 3 hónapos fiát, hogy az anyuka nyugodtan meg tudja enni az ebédjét.

„Ott álltam karomban a fiammal, kicsit beszélgettünk, majd átadtam a fiamat a járőrnek. Először megszeppent, de aztán mosolyogni kezdett, megnyugodott, ezért leültem és ettem, míg a rendőr közelben állt vele” – mesélte Tabatha.

A 29 éves anyuka, akit 8 éves fia, 10 éves lánya és anyja is elkísért az étterembe, úgy döntött, hogy megörökíti a pillanatot, és készített egy képet. A fotót Tabatha anyukája töltötte fel az egyik közösségi oldalra, a kedves gesztusról készült felvételt gyorsan felkapták az internetezők.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy figyelmet kap a bejegyzés, de ez jó példája annak, hogy néha a kis dolgok is nagy hatással vannak az emberekre” – mondta Aaron Hampton. A rendőr arról is beszélt, hogy úgy érezte, támogatást kell nyújtania az anyának, mivel neki is van egy fia, és tisztában van azzal, hogy olykor milyen nehéz nyilvános helyen étkezni a gyerekekkel. Corbitt hálából titokban kifizette az egyenruhás ebédjét, mielőtt elhagyta az éttermet.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top