nlc.hu
Életmód
Zseniális meglepetést talált ki szorongó barátnőjének a második évfordulójukra

Zseniális meglepetést talált ki szorongó barátnőjének a második évfordulójukra

A kreatív meglepetéshez csak pár üres gyógyszeres kapszulára és néhány kedves gondolatra volt szükség.

„Szeretetbogyók”: Denisha Bracey így nevezte el azokat a kézzel készített kapszulákat, amiket szerelmétől, Riley-tól kapott a második évfordulójukra, kifejezetten azért, hogy elviselhetőbb legyen a szorongása. Mint kiderült, a fiatal nő nagyjából 14 éves kora óta küzd a a betegségével, 17 éves korától kezdve pedig rendszeresek nála a pánikrohamok. „A betegségem nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem fokozatosan lett egyre rosszabb és rosszabb” – mesélte a Bored Pandának.

Denisha a lapnak elmondta, két éve, mikor megismerte Riley-t, fontosnak tartotta, hogy a fiú minél hamarabb tudjon a problémájáról is. „Úgy voltam vele, hogy addig nem alakíthatok ki vele komolyabb kapcsolatot, míg erről nem beszéltünk őszintén. Meg akartam neki adni az esélyt – már rögtön az elején -, hogy eldöntse, akar-e ennek az egésznek a része lenni – meséli Denisha, majd hozzáteszi, pontosan emiatt nagyon izgult a beszélgetésük előtt. – Szerencsére nagyon jól fogadta a hírt, és azóta is mindenben támogat, amiben csak lehet.”

szorongás depresszió szerelem gyógyszer

Kép forrása: Denisha Bracey

Olyannyira, hogy most, a második évfordulójukhoz közeledve, Riley kezdettől fogva olyan meglepetésben gondolkodott, amivel könnyebbé teheti a Denisha életét megnehezítő szorongást. „A szeretetbogyók ötlete azután jutott eszembe, hogy hazaértünk Németországból, ahol egy évet töltöttünk együtt” – mondja Riley, majd hozzáteszi, a kreatív ajándékhoz két órára, néhány üres gyógyszeres kapszulára és pár kedves gondolatra volt szüksége.

„Megvan az a képességed, hogy körülötted mindenkit boldoggá tegyél.” Riley ilyen és ehhez hasonló, kedves és pozitív üzenetet írt – szám szerint hatvanat – azokra a cetlikre, amiket aztán gondosan feltekert és egyesével az üres gyógyszeres kapszulákba rejtett. A kreatív fiú még a gyógyszeres doboz címkéjére, sőt, a pontos adagolásra is figyelt: a Riley-féle szorongáscsökkentőből egy szem az ajánlott napi mennyiség, de végszükség esetén napi három tabletta is használható.

szorongás depresszió szerelem gyógyszer

Riley meglepetése  – Kép forrása: Denisha Bracey

Riley egyébként a Bored Pandának elmondta, mióta együtt van Denishával, nemcsak a szorongásról tanult sokat, de saját magáról is. „A legfontosabb az együttérzés. Néha még én is elfelejtem, mennyire az, mert vannak időszakok, amikor semmi, de tényleg semmi nem emlékeztet arra, hogy gond lenne. Mert van, hogy az ember, aki a legszélesebben mosolyog, nem érzi jól magát belülről. Ilyenkor csak az együttérzés az, ami időben nyomra vezethet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top