Életmód

Fél órával később kezdődik az iskola, hogy kipihenjék magukat a gyerekek

Törvény írja elő egész Kalifornia államban a későbbi iskolakezdést.

A kaliforniai iskolákban fél órával később kezdik a tanítást, hogy segítsenek a diákoknak, akik kora reggel még túl fáradtak a tanuláshoz. A varázsgolyónak nevezett törvény célja, hogy javuljon a 11-18 éves gyerekek iskolai teljesítménye.

A változás azt jelenti, hogy a 11-13 éveseknek nem lehet 8 óra előtt órájuk, a 14-18 éves diákoknak pedig 8.30-kor kezdődik a suli.

Az új szabálytól azt várják, hogy mérhetően jobbak lesznek majd a gyerekek eredményei a vizsgákon, az érettségin, és kevesebbet fognak hiányozni. Mindez pedig egyetlen fillérbe sem kerül.

Egy alvásszakértő igazi győzelemnek nevezte a későbbi iskolakezdést. Sumit Bhargava szerint ez elősegíti a gyerekek agyának fejlődését. Ha viszont alváshiányban szenvednek, az a későbbi betegségek kialakulásának kockázatát is növelheti.

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top