Életmód

Cukiság: pingvinek látogatták meg az idősek otthona lakóit

Az egyik lakó kérése volt, de a többiek is nagyon élvezték.
pingvin

A 99 éves Joyce Gardner három hónapja költözött be egy idősek otthonába, ahol ez alkalomból lehetett egy kívánsága. Míg mások általában valamilyen tortát kérnek vagy egy film levetítését, a brit dédnagymama pingvinekkel szeretett volna találkozni.

Az otthon felvette a kapcsolatot a Heythrop Zoological Gardensszel, melyben élnek olyan, szocializált pingvinek, amelyek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy idegen emberekkel találkoznak, akik simogatják vagy akár fel is veszik őket.

A három pingvin, Pringle, Groot és Charlie nemrégiben ellátogatott az idősek otthonába.

„Mindig szerettem az állatokat, különöse a pingvineket. Hogy személyesen is találkozhattam velük, életem egyik legnagyobb élménye” – lelkendezett Joyce.

Elizabeth Stephens, az otthon vezetője elmondta, többször jártak már az intézményben terápiás állatok, és mindig jó hatással vannak az idősekre. Így történt most is, hiszen nemcsak Joyce-t, de a többi lakót is felvidították a kedves madarak.

via

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top