Életmód

Egy szerelmes apáca miatt bezártak egy 400 éves kolostort

Állítólag beleszeretett egy helyi férfibe, mások szerint ez csak ürügy volt az elmozdítására.

Bezártak egy több mint 400 éves kolostort az észak-olaszországi Sansepolcróban. A hivatalos magyarázat szerint a kolostort vezető nővér szerelmes lett egy helyi férfiba, és kilépett az apácarendből.

A 40 éves Mária Terézia nővér élettel töltötte meg az épületet energikusságának és vezetői képességeinek köszönhetően, igazi közösségi központtá tette az addig elhagyatott kolostort.

A nővért azért mozdították el, mert beleszeretett egy helyi férfibe. Az ott maradt három nővér – egy 80 éves apáca és két novícia – már nem tudta elvezetni a kolostort, amelyet nagy megdöbbenésre így bezártak.

Mária Terézia nővér azt mondta: „mindenki könnyezik, és én is sírok”. Azt is közölte, hogy a történet ennél sokkal bonyolultabb, de ha hivatalosan így akarták elmondani, akkor hagyja. Azt nem árulta el, pontosan mi történt, de szerinte ezek után nehéz lesz fenntartania a kapcsolatot az egyházzal.

Nyilatkozata miatt sokan úgy gondolják, igazából lemondásra kényszerítették, a szerelmi szál pedig csak ürügy volt az elmozdítására.

(Euronews)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top