Életmód

Idén is nekimentek Melania Trump karácsonyi videójának a netezők

A vérben úszó fenyőfák és a Karácsonyi lidércnyomás után ismét horrorrá alakították a Fehér Ház hivatalos karácsonyi képsorait.

Szegény Melania Trumpnak nagyon nem megy ez a karácsonyi dekorálás. Az online mémgyárosok már két éve is nekimentek az amerikai first lady által megosztott képeknek, amelyen a furcsa világítás miatt horrorfilmbe illő árnyékok látszódnak a Fehér Ház folyosóin: nem kellett sokat várni, hogy megjelenjen a képeken Jack, a Tim Burton által fémjelzett Karácsonyi lidércnyomás főszereplője. 

Tavaly pedig a piros fenyők között sétáló first lady verte ki a biztosítékot, elsősorban azoknál, akik nézik A szolgálólány meséje című sorozatot, mivel a fák úgy néztek ki, mintha a jellegzetes piros köpenyt viselő nők állnának sorfalat Melania Trumpnak. Ez különösen annak fényében volt kínos, hogy a Trump-kormányzat alatt több amerikai államban hoztak drákói szigorú abortusztörvényeket. 

Melania Trumpból idén is árad a szeretet (Fotó: Getty Images)

A first lady idén megpróbált biztosra menni, olyannyira, hogy már júliusban elkezdett dolgozni a Fehér Ház karácsonyi dekorációján. A Jégvarázs című Disney-mese világát megidéző dekor első ránézésre biztonsági játék volt az előző évekhez képest, bár az kissé furának tűnik, hogy az utolsó részletet is gondosan ellenőrző Melania Trump kabátban mászkál az épületben, de ez tényleg csak szőrszálhasogatás. Valódi, amerikai stílusú, grandiózus díszlet született tehát, ami elsőre úgy tűnt, egyetlen horrort vagy thrillert sem idéz meg.

Aztán jöttek az internetezők, köztük is egy Blake Leyh nevű Twitter-felhasználó, aki a Stephen King Ragyogás című könyvéből készült ikonikus film zenéjét vágta a képsorok alá. A végeredmény alább látható, a borzongás garantált.

Boldog karácsonyt Melania Trumpnak és kedves családjának!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top