Életmód

Iskolában cikizték, mert nem volt haja, ma szépségversenyeken indul

Happy enddel végződött Jessica története.

Jessica-Mae Harnett kiskorától fogva alopeciában, azaz hajvesztésben szenved. A betegségnek több fajtája létezik, gyakran nemcsak a fejbőrt, hanem más, szőrzettel borított testrészt is érint.

A betegségnek nemcsak esztétikai, hanem lelki következménye is vannak, Jessica-Maet is sokat gúnyolták kiskorában kopaszodása miatt. „Mivel több oka is van, nálam az orvosok azt mondták, stresszalapú. Hároméves voltam, így nem hiszem, hogy ez állt mögötte” – nyilatkozta a 21 éves Jessica.

A brit lány 12 éves korára hajának 80 százalékát elvesztette, pont amikor elkezdte a középiskolát. A gyerekek nagyon kegyetlenek voltak vele, folyamatosan cikizték.

Jessica kezelésekkel és vitaminokkal mára visszanövesztette haját, és elindult a Swimsuit British Isles-szépségversenyen, jövőre pedig a Miss Anglián is indulni szeretne. Fő célja, hogy képviselje a betegségben szenvedőket. 

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése