Balesetet szenvedett a 24 órás műszak után másodállásra kényszerülő mentős

nlc | 2020. Január 07.
Egy magyar mentős azért szenvedett balesetet, mert a 24 órás műszakja után azonnal indult a másodállásába dolgozni.
Országos Mentőszolgálat

Az esetről a Magyar Hang számolt be a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének egyik megyei vezetőjére, Szász Tamásra hivatkozva, aki a szakszervezet weboldalán megjelent cikkben írt a Baranya megyei mentősök helyzetéről. 

Szász nem árulta el, melyik kollégájáról van szó, arról azonban beszámolt, hogy a mentőállomáson, ahol dolgozik, saját kezűleg javította ki a mennyezet hibáit, amikor azonban beázott az épület, azon már nem tudott segíteni. A szigetvári mentősök épületének körülbelül 400 négyzetméternyi kerítésére viszont ő maga szerzett festéket, emellett új öltözőszekrényeket és egy klímaberendezést is szeretnének a mentőállomásra. 

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

A megyei vezető szerint azonban nem ez a legsürgetőbb probléma, hanem például új munkaruhák beszerzése, amiből sokan még nem kaptak. Emellett a kockázati pótlék kérdését kellene még rendezni, illetve foglalkozni a mentőautók gyászos állapotával. A járművek között akad olyan is, amiben legalább 400 ezer kilométer van. 

Szász Tamás a bérrendezést kulcskérdésnek nevezte, hogy a mentősöknek ne kelljen másod-, harmadállást vállalni, hogy meg tudjanak élni. 

A Magyar Hang megkereste az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, Győrfi Pált is, aki kedden kora délután reagált a megkeresésre. Győrfi több ponton is vitatja a szakszervezeti weboldalon megjelenteket. Szerinte a 24 órás szolgálatra a mentősök önként vállalkoznak, az érvényes jogszabályok szerint pedig ezután semmilyen másodállásba nem mehetnének el a kötelező pihenőidő miatt. A szóvivő szerint a munkaruhákat is beszerezték, így 6700 mentős kaphatott új ruházatot. Ami a mentőautókat illeti, Győrfi Pál szerint a 2019-2020. évi ciklusban 254 mentőautót cseréltek le, így most a mentőautók átlagéletkora kevesebb mint 4,8 év. 

Exit mobile version