nlc.hu
Életmód
Örökbefogadott gyerekek vették magukhoz a vak kiscicát

Örökbefogadott gyerekek vették magukhoz a vak kiscicát

Megmentőit alig egy hónappal korábban adoptálták.

Adoptált gyerekek fogadtak be egy vak kiscicát – írja a GMA.com. Az oregoni Beavertonban élő Alanna Ludin alig egy hónappal korábban fogadta örökbe a 18 éves Cassandrát, a 14 éves Elijaht-t és a 13 éves Samanthát. „A legkisebb gyerekem úgy érezte, ő is hasonló helyzetben volt, mint Ilene, az árva kismacska” – mesélte a nő a Good Morning Americának nyilatkozva.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ilene-t egy kaliforniai város egyik szemétlerakója mellett találta meg egy állatbarát, aki az Oregone Humane Society (OHS) nevű állatvédő szervezet telephelyére vitte a beteg cicát. Itt találták meg Alannáék. „Samantha azt mondta, szeretném, ha neki is olyan szerető és gondoskodó családja lenne, mint nekem” – idézte fel az anya.

Lundin november 1-jén fogadta örökbe a három gyereket, miután több mint három évig gondoskodott róluk nevelőszülőként. „Mielőtt hozzám kerültek, egyetlen napot sem jártak iskolába, olvasni sem tudtak – magyarázta. – Nem tanították meg őket rendesen tisztálkodni, sosem vizsgálta meg őket egy orvos. Nagyon összefacsarodott a szívem, amikor megismertem a történetüket.”

Lundin és a gyerekei több mentett állatot is örökbe fogadtak már, és önkéntesként az OHS munkájában is részt vesznek. „Amikor megmutattam nekik Ilene-t, egyszerre vágták rá: »Fogadjuk be! Segítsünk neki! «.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top