A dolgozók között osztották szét a pizzéria karácsonyi bevételét

nlc | 2020. Január 07.
200 ezer forintot vihettek aznap haza az alkalmazottak.

A dolgozók között osztotta szét a teljes december 25-i bevételét egy pizzéria az Indiana állambeli Brownsburgben. Az alkalmazottak fejenként több mint 700 dollárt, vagyis mintegy 200 ezer forintot vihettek aznap haza – szúrta ki az Index.

A pizzériában ez már hagyománynak számít, az ünnepnapon a dolgozók önként vállalják a munkát és a nyitvatartást, illetve azt is ők dönthetik el, hogy vállalnak-e helyben kiszolgálást, vagy csak kiszállítást. Mindezt persze úgy, hogy tudják, az aznapi profit az ő markukat üti.

(iStock)

A pizzéria már az előző években is komoly forgalmat bonyolított le ezen a napon, idén azonban minden eddiginél többen rendeltek tőlük pizzát. Este fél hétkor végül ki kellett kapcsolniuk a telefonokat, mivel egyszerűen már nem tudtak több rendelést felvenni.

Exit mobile version