Életmód

Gondok lehetnek szemétszállítással Budapesten

A kukaholding csökkentett összeget utalna az FKF-nek, ez azonban fennakadásokat okozhat a szemétszállításban.

Ha Budapest vezetése nem tud megegyezni a kormánnyal az úgynevezett kukaholding által visszatartott pénzek sorsáról, fennakadások lesznek a fővárosi szemétszállításban mondta az InfoRádiónak Mártha Imre, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) felügyelőbizottságának elnöke. 

Korábban a hulladékgazdálkodási cég számlázta ki  ügyfeleinek a szolgáltatási díjakat, majd beérkező összegből gazdálkodott. A módosított törvény szerint azonban már a kukaholding, vagyis a Nemzeti Hulladékkezelő Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. (NHKV)  számláz az ügyfeleknek, majd általában negyed-fél évvel később utalja csak az összeget a szolgáltató cégnek, így az FKF-nek is.

„A kukaholding néhány hete arról küldött értesítést, az eddigi megállapodástól eltérően a beszedett pénzt már nem is fogja teljes összegben továbbutalni az FKF-nek, hanem különböző dolgokat levon belőle, és a levonás akár a pénz egyharmadát is kiteheti” – mondta Mártha Imre.

szemétszállítás kukásautó

Homlokrakodó és egy kukásautó a hulladékbunkerbe üríti a hulladékot Rákospalotán (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Az FKF viszont nem szeretné, hogy az általuk elvégzett munka után járó összeg ne jusson el hozzájuk, hanem más célokra folyjon el. Ha a kukaholding csak a csökkentett összeget utalja át, akkor hamarosan gondok lehetnek a szemétszállítással.

Az FKF nem tud mit tenni, a kukaholdingból jogilag nem léphet ki. Az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalni fog a kormánnyal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top