Zsófi az elmúlt két évben Angliában élt és dolgozott, augusztusban tért haza Magyarországra, de nem sokáig üldögélt otthon. Mivel annyi pénzt nem gyűjtött össze, hogy saját lakást vásárolhasson, úgy döntött, hogy megvalósítja régi nagy álmát, és a hátizsákját a vállára vetve nekivág a világnak. Október másodikán ült fel a repülőre, és karácsony előtt egy héttel érkezett haza, a 77 napos utazás alatt pedig olyan helyekre is eljutott, amikről még az útikönyvek sem tesznek említést.
Tervek helyett tettek
„Úgy voltam vele, hogy ha most nem élek a lehetőséggel, később talán nem lesz sem időm, sem pénzem egy ilyen nagy utazásra, ezért belevágtam” – kezdi Zsófi, aki nem véletlenül időzítette az őszi-téli időszakra a kalandozást. „Nagyon szeretem a napsütést, a hideget és a szürkeséget viszont annál kevésbé, így viszont a télből a nyárba repülhettem. Korábban is sokat jártam külföldön, amikor Ausztráliában éltem, többször is megfordultam Ázsiában, amit szerettem volna jobban megismerni” – folytatja a világutazó lány, akit leginkább Mexikó fogott meg. Oda bármikor visszatérne turistaként, de azt, hogy hosszabb időre kiköltözzön, meredek ötletnek tartja.
Chicen Itza, Mexico (Fotó: magánarchívum)
Egy ilyen nagy utazás sok dolgot más megvilágításba helyez, így volt ez Zsófival is: „Ázsiában járva többször is eszembe jutott, hogy sokan nem is tudják, milyen szerencsések, hogy Európába születtek. Nagyon sok nehéz sorsú emberrel találkoztam, akik számára egyáltalán nem természetes például a tiszta ivóvíz. Sokszor háborgunk az utak minősége, a tisztaság és a higiénia miatt is, nem is sejtve, milyen körülmények között élnek a világ más tájain.
Ettől függetlenül senkit nem szeretnék lebeszélni Ázsiáról, mert csoda szép helyeket rejt, az emberek igazán segítőkészek, az ételek nagyon finomak, és a mi mércénkhez képest olcsónak is mondható.” Ehhez gyorsan hozzáteszi Zsófi azt is, hogy egy nagy adag nyitottságra és rugalmasságra is szüksége van annak, aki messzi tájakat szeretne felfedezni.
Chiang Mai, Thaiföld (Fotó: magánarchívum)
Zsófi nem bajlódott itthon sokat az utazás megtervezésével, csak a repülőjegyeit vette meg előre, és az első három éjszakára foglalt magának szállást, minden mást menet közben szervezett.
Arra, hogy sokszor felesleges nagyon előre gondolkodnunk, Zsófi az élő példa, ugyanis az első szállását már két nap után másikra cserélte, annyira rettenetes körülmények fogadták. „Leginkább azt tudtam indulás előtt, hogy hova szeretnék eljutni, és mit szeretnék mindenképp megnézni, arról azonban sokszor fogalmam sem volt, hogyan kerülök majd oda. Szerencsére nagyon kedves és segítőkész emberekkel hozott össze a sors, szinte sehol nem éreztem azt, hogy bárki rosszat akarna nekem, vagy arra készülne, hogy bántson.”
Árva elefántokkal éjszakázott
Budapestről Dubajba vezetett Zsófi első útja, ahol három éjszakát maradt, ennyit a maga részéről teljesen elegendőnek is érzett belőle. „Tulajdonképpen csak azért mentem oda, mert át kellett szállnom, de ha már ott voltam, szerettem volna megnézni a legfőbb látnivalókat. Az első kellemes élményt már a repülőtéren begyűjtöttem, ugyanis kivétel nélkül mindenki nagyon segítőkész volt. Teljesen elveszettnek éreztem magam, amikor a nagy hátizsákommal a metró felé vettem az irányt, hogy bejussak a városba, de szerencsére odajött hozzám egy bolgár nő, és felajánlotta, hogy segít. Szinte a szállásomig kísért, búcsúzáskor pedig megadta a telefonszámát, hogy ha bármire szükségem lenne, elérjem. Nagy meglepetést jelentettek még számomra a városon belüli távolságok, valamint a rettenetes meleg és a hatalmas porfelhő, ami Dubajban fogadott, nem nagyon lehetett tovább látni 100 méternél” – idézi fel Zsófi, aki az első napján 22 kilométert gyalogolt, annyira nehezen talált élelmiszerboltot és buszállomást.
Vörös sivatag, Dubai (Fotó: magánarchívum)
A második nap egy szervezett kiránduláson eljutott Abu Dhabiba, a harmadik napon pedig egy félnapos sivatagi túrán vett részt, még mielőtt folytatta volna az útját Srí Lankára.
Éjjel érkeztem, így a reptéren éjszakáztam, az egyetlen fix pontom az volt, hogy onnan körülbelül háromórányi útra lefoglaltam egy szállást egy elefánt-árvaházban, ahova mindenképpen el akartam jutni.
Reggel találtam egy sofőrszolgálatot, meg tudtunk egyezni, és négy éjszakára kísérőnek fogadtam az egyik munkatársukat. Vele együtt értünk fel az ország északi részébe, majd Közép-Srí Lanka felé vettük az irányt, végül a tengerparton szerettem volna elidőzni. Nagyon megkönnyítette az életemet ez a sofőr, nem is tudom, hogyan lehetett volna másképp kivitelezni, a tömegközlekedés nem valami jól szervezett Srí Lankán… – mondja Zsófi, aki nem rejti véka alá, hogy ennek a kényelemnek azért megkérték az árát. – Itthon úgy számoltam, hogy szállással együtt naponta körülbelül 40 fontot költhetek, ez pedig csaknem a duplájába került, viszont a tengerparton töltött négy éjszaka alatt nem voltak különösebb kiadásaim, így sikerült korrigálnom. A reptérre innen már busszal utaztam, ami szintén töredéke volt a sofőrös utazásnak.”
Pinnawale elefánt-árvaház, Srí Lanka (Fotó: magánarchívum)
Maldív-szigetek? Soha többé!
Sokan talán megrökönyödnek rajta, Zsófi mégis azt mondja, a Maldív-szigetek csalódást okozott neki. Igaz, ő nem az utazási irodák katalógusaiban virító turistaparadicsomokat vette célba, hanem a helyiek által lakott szigeteket, ahol csak elvétve fordulnak meg utazók. „Itt az első úti célom Maafushi szigete volt, ahol hat éjszakára foglaltam szállást, majd egy ennél is távolibb szigetre, Kaashidhoora utaztam. Ezek merőben eltérnek azoktól a resort szigetektől, amiket mindenki istenít, aki erre jár, nekem ez a környék nagy csalódást okozott. Azt már olvastam korábban, hogy egy zárt muszlim közösségben fogom találni magam, így ennek megfelelő ruhákat is vittem magammal, ami a negyven fokban nem volt túl kellemes viselet.”
Maldív-szigetek (Fotó: magánarchívum)
Zsófi nem érezte magát túl jól a bőrében, mert a második szigetre tartó hajón, majd az egész szigeten ő volt az egyetlen európai, ráadásul a vendégházban, ahol megszállt, ő volt az egyetlen látogató. „A szállásom nagyon jó volt, és a reggeli is kivételesen finom volt, a személyzet pedig nagyon kedvesen fogadott, egyetlen vendégként minden figyelmüket nekem szentelték, szinte lesték a kívánságaimat. Ez nem mindig volt kedvemre való, a reggelinél például a recepciós srác leült velem szemben, és mást sem csinált, csak engem nézett. Ha beszélgetni támadt volna kedve, annak nagyon örültem volna, de egy szót sem szólt, csak nézett.”
Plusz szolgáltatásként, és hogy Zsófi kedvére tegyenek, kis golfautóval furikázták a strandra, de nem mindig sütkérezhetett felhőtlenül: „A helyiek által lakott szigeteken kétféle strand van, az egyik az úgynevezett bikini beach, ahová a turisták járnak, a másik pedig az ott élők partja, ahová külföldieknek nem lehet bemenni. Amíg egyedül lehettem a strandon, addig nagyon jól éreztem magam, az viszont nagyon nyomasztó volt, amikor a helyi férfiak is odajöttek, és fel-alá járkáltak. Nekem ez nagyon zavaró volt, így összepakoltam, és hazamentem. Kaashidhoot csak nyolc éve nyitották meg az utazók előtt, de nem igazán készültek fel a látogatók fogadására, étterem egyáltalán nincs a szigeten, még a szállodában sem, és boltot is csak elvétve találtam, így egy hétig csak a szállodai reggelin és Oreo kekszen éltem.”
Maldív-szigetek (Fotó: magánarchívum)
Zsófi úgy tervezte, hogy a reptérre egy éjszaka közlekedő, zöldségszállító komppal tér majd vissza, egy nagy vihar miatt azonban ez a járat kimaradt. Így kénytelen volt egy reggeli gyorshajóra jegyet váltani – természetesen jóval drágábban –, a recepciósok viszont ekkor sem hagyták magára a tenyerükön hordozott vendéget: „Elintézték, hogy a rokonaik két kis robogóval várjanak rám a kikötőben, az egyikkel a hátizsákomat szállították, a másikkal pedig engem vittek egészen a reptérig. Ők is nagyon kedvesek voltak velem, sőt a telefonszámomat is elkérték, mert szeretnének egy vendégházat nyitni, és invitáltak, hogy amikor csak szeretnék, térjek be hozzájuk is. Megköszöntem a felkínált lehetőséget és a nagylelkűségüket, de elmondtam, hogy ide biztos, hogy soha többé nem jövök vissza.”
A rendkívül szívélyes szállásadók, akik még egyetlen értékeléssel sem rendelkeztek a világhálón, Zsófi lelkére kötötték, hogy írjon róluk szépeket, mert nagyon szeretnék fellendíteni a forgalmukat. Maga a szállás egyébként tényleg gyönyörű volt, az egyik legszebb azok között, ahol Zsófi a 77 napos utazás alatt megfordult, a hely azonban egyáltalán nem turistabarát.
Maldív-szigetek (Fotó: magánarchívum)
Csirkét rendelt, egészen mást kapott
Zsófi útja innen Thaiföldre vezetett, a gépe a rendkívül szmogos Bangkokba érkezett, majd Chiang Maiba utazott. Erről korábban azt olvasta, hogy egy nagyon szerethető kisváros, szerinte azonban cseppet sem kicsi, sőt kifejezetten nyüzsgő nagyváros, ami igazán magával ragadta. A magyar lány itt végre nagyon finomakat evett, a thaiföldiek kárpótolták az egy heti kekszevés után. Rengeteg meseszép templomban is megfordult, ide is bármikor szívesen visszatérne. Azt meséli, hogy túl sok tennivaló nem akad, de ez nem is baj, mert hihetetlen nyugodtság árad az itt élőkből, ami rendkívül jó hatással van a turistákra is.
Chiang Mai, Thaiföld (Fotó: magánarchívum)
Zsófi Phuket szigetét sem hagyta ki, ahol négy éjszakát töltött. Az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy teljesen véletlenül összetalálkozott egy egyetemi csoporttársával: „Épp a reptéren voltam Bangkokban, amikor láttam, hogy kitett Facebookra egy thaiföldi képet. Gyorsan ráírtam, így kiderült, hogy épp itt nyaral a családjával, én pedig csatlakoztam hozzájuk. Itt láttam életemben először ladyboyokat, például a hotel recepciósa is az volt. Első ránézésre csinos nőnek tűntek, aztán mély férfihangon szóltak hozzám. Itt motort is béreltem, ami nem volt valami jó ötlet, mert gyakran bőrig áztam, de a tömegközlekedés errefelé annyira kiszámíthatatlan, hogy nem nagyon maradt más választásom, ha körül akartam nézni.”
Thaiföld után Kenya következett, Bangkokban a reptéren azonban közölték Zsófival, hogy történt egy kis kavarodás a járataival, amiről e-mailben értesítették ugyan, de az nem ért célba. Ez a kis bonyodalom azonban jól sült el: Zsófi eljutott Ománba, ahol egy szép hotelben szállásolták el háromszori étkezéssel. Innen Nairobiba érkezett – azért választotta ezt az úti célt, mert innen szervezik a legtöbb szafarit, amit semmiképpen sem szeretett volna kihagyni. „Nairobiból hat órát autóztunk egy nemzeti parkba, ahol telepített sátrakban szállásoltak el bennünket. Láttunk gepárdot, leopárdot, zebrát, oroszlánt, zsiráfot, vízilovat, krokodilt és rengeteg kisállatot, igazán nagy élmény volt. Áramunk csak naponta két órára volt, ekkor mindenki igyekezett feltölteni a telefonját, és világosban lezuhanyozni.”
Kenya (Fotó: magánarchívum)
Zsófi megnézte Mombasát és a déli partvidéket, ami szerinte leírhatatlanul szép: „Fehér a homok, és azúrkék a víz, mint a Maldív-szigeteken, ám sokkal több a látnivaló. Az éttermekkel mondjuk nem árt az óvatosság: az első napon csirkét rendeltem, de hogy a tányéromra nem az került, abban egészen biztos vagyok. Borzasztóan nézett ki, elképzelni sem tudom, milyen állat lehetett, így itt ettem életem legdrágább krumpliját, mert semmi máshoz nem nyúltam, csak a körethez.” Ide egy, a szafarin megismert dán anya–fia párossal együtt utazott, igazán élvezte a társaságukat. Zsófi az utazás során magas szinten megtanult alkudozni, amiben korábban egyáltalán nem bizonyult jónak, és Afrikában el kellett engednie azt a „téveszmét” is, hogy motorozni csak bukósisakban lehet, az autóban pedig be kell kapcsolni a biztonsági övet.
Kenya (Fotó: magánarchívum)
Itt foglaltál szállást? Tuti, hogy megölnek!
A mombasai repülőtéren – ahol rengeteg kis majom lakik és szaladgál gondtalanul – Zsófi ismét kellemetlen hírt kapott: olyan sokat késett a gépe, hogy lekéste az etiópiai átszállást, ahol már nem orvosolták olyan játszi könnyedséggel a problémát, mint Ománban. Johannesburg volt az első olyan hely, ahol fényes nappal figyelmeztették Zsófit, hogy ne használja a telefonját, mert könnyen célponttá válhat – pedig csak egy virtuális térképet nézegetett. „Hiába nem történt semmi, itt valóban nem éreztem magam biztonságban, minden sarkon 10-15 srác ült, nem csináltak semmi mást, csak zenét hallgattak, és bámulták az arra járókat. Másnap reggel direkt felkeltem korábban, hogy még az érkezésük előtt bejárjam a környéket, a tervem azonban meghiúsult, mert már hajnalban is ott voltak.”
Innen egy 11 órás repülőút repítette el Zsófit Brazíliába, azon belül is Sao Paulóba, ahol az Uber-sofőr, aki a szállására vitte a magyar lányt, egész úton azt magyarázta portugálul és kézzel-lábbal, hogy az általa megadott cím rémes környéken található, szinte biztos, hogy őt itt meg fogják ölni. „Úgy voltam vele, hogy ha tényleg ilyen durva a helyzet, akkor elköltözöm, de első ránézésre nem találtam annyira ijesztőnek. A legrosszabb az volt, hogy nagyon akadozott a kommunikáció, azt éreztem, hogy nem is akarnak megérteni, hiába használtam fordítóprogramokat.” Sao Paulóban Zsófi nagyon sok hajléktalannal találkozott, ami nem volt túl bizalomgerjesztő, többen fel is hívták a figyelmét, hogy sötétedés után kerüljön bizonyos helyeket, és óva intették attól is, hogy nyitott táskával járja az utcákat.
Piriapolis, Uruguay (Fotó: magánarchívum)
Uruguay sem maradt ki Zsófi listájából, Montevideo igazán kellemes emlékeket hagyott benne, mert az európai építészek és művészek hatására nagyon sok hasonlóságot fedezett fel Párizzsal, de még Budapesttel is. „Ez egyáltalán nem olyan drogbárós hely, mint amilyennek sokan képzelik, egyáltalán nem éreztem magam veszélyben, még este is nyugodtan sétálgattam, nagyon kedvesek voltak az itt élő emberek.” Mexikóba két átszállással jutott el Zsófi, először Chilében, majd Peruban ült repülőre, Cancúnba pedig a kora reggeli órákban érkezett. A mexikói emberek egyáltalán nem erőszakosak, még a tengerparton sem akartak Zsófi nyakába varrni olyan dolgokat, amiket esze ágában sem állt megvenni – Ázsiáról ugyanez nem mondható el.
Ezután jött Kuba, amitől Zsófi a legjobban tartott, mert bár mesés látnivalókat tartogat, meglehetősen zárt világ. Egy kiránduláson megismerkedett egy Amerikában élő ukrán lánnyal, aki ugyanannyi ideig volt ott, mint ő, és neki sem voltak különösebb tervei, így együtt barangolták be az országot. A kubai ételek Zsófi szerint az éttermekben sem finomak, cserébe viszont drágák, de azt nagyon érdekesnek találta, ahogy a helyiek élnek. „Igazi időutazásban volt részünk, az utakat régi autók róják, az emberek nem vásárolhatnak akármit a boltokban, hanem fejenként négy tojást kapnak havonta az államtól, az üzletek amúgy is üresek. Az idegenvezetőnk velem egyidősnek tűnt, és vágyakozóan hallgatta, amikor arról beszéltünk, hogy lemegyünk a tengerpartra. Az itt élőknek annyira nincs pénzük, hogy felnőtt létére még egyszer sem tehette meg azt a háromórás utat, ami Havannából a tengerhez vezet.”
Havanna, Kuba (Fotó: magánarchívum)
A kubai kalandot Miami követte, ahol egy klassz hostelben töltötte az éjszakákat Zsófi. A lány itt kezdte magát fáradtnak érezni, így inkább csak láblógatással töltötte az idejét. Beszerzett egy télikabátot is, azt ugyanis nem vitt magával, New Yorkban viszont elkélt, mert nagyon hideg idő fogadta. Ott újra találkozott a Kubában megismert ukrán lánnyal, aki vendégül is látta, így szállásra nem kellett költenie, ami hatalmas segítségnek bizonyult, mert nagyon drágák a „semmi extra” típusú szállások is. Amerikából aztán végre hazafelé vette az irányt Zsófi, barcelonai átszállással érkezett Budapestre, ahol az anyukája várta. „Az induláshoz is ő kísért ki, előre megbeszéltük, hogy az érkezésnél is ő várjon” – így lett igazán kerek a 77 napos világjárás.
New York (Fotó: magánarchívum)
Nyitókép: Taylor Weidman/Getty Images
