Életmód

Itt az álommelód, ha mindennél többre becsülöd a nyugalmat

Festői táj, jó levegő, ráadásul szinte alig kell emberekkel találkozni, mi kell még?

A nyüzsgő nagyvárosi életbe belefáradt, nyugalomra vágyó emberek gyakran ábrándoznak róla, hogy maguk mögött hagyják a civilizáció áldásait és átkait és egy lakatlan szigetre költözve békében éljenek. Egy aprócska ír sziget most épp ezt a lehetőséget kínálja egy párnak vagy két nagyon jó barátnak.

Írország csaknem legnyugatibb pontján található a Great Blasket Island nevű sziget, amely mindössze hat kilométer hosszú, és bár néhány épület található rajta, de amúgy teljesen lakatlan. Az egyik épületben azonban egy aprócska kávézó és ajándékbolt üzemel, a sziget hivatalos Twitter-oldalán pedig nemrég megjelent egy álláshirdetés, amelyben épp ennek az üzletnek az üzemeltetésére keresnek egy párt vagy két jó barátot.

Bár a fizetésről nem írnak, a szállást és az étkezést állják az április és október közötti nyitvatartás során. Vagyis nem állandó pozícióról, hanem ideiglenes állásról van csupán szó. Az üzlet mellett akad a szigeten pár kibérelhető kunyhó, ezeknek a vendégeiről is kell gondoskodni, reggelit felszolgálni nekik, de néha a tyúkólat is ki kell takarítani.

A vendégházakban egyébként nincs áram, sem meleg víz, a komfortfokozatot mindössze egy kandalló emeli. A kávézó üzemeltetőinek egyetlen szélturbina áll a rendelkezésére, ez látja el árammal az épületet, így lehet telefonokat vagy laptopokat is tölteni a parányi szigeten.

Ők lesznek a kávézó üzemeltetőinek egyetlen szomszédai (Fotó: Great Blasket Island / Twitter)

A Great Blasket Islandre érkező turisták hajókirándulásokkal és kiadós sétákkal múlathatják az idejüket, de elmehetnek bálnalesre is, és ha szerencséjük van, találkozhatnak Dinglesszel, a sziget környékén élő delfinnel is.

Akinek az álláshirdetés felkeltette az érdeklődését, az info@greatblasketisland.net e-mail-címen érdeklődhet a részletekről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top