Életmód

Koronavírus: ezért tesznek piros és zöld cetlit az ablakba a britek

A koronavírus már sajátos kommunikációs csatornát és módszereket is fejlesztett. Most épp Nagy-Britanniában fogtak össze az emberek.
Piros és zöld cetlikkel jeleznek a britek a koronavírus idején

A mai nap folyamán is írtunk arról, hogy Nagy-Britanniában eddig a koronavírus közel 150 ember halálát követelte, ennek ellenére a brit miniszterelnök, Boris Johnson nem vezetett be olyan szigorú koronavírus-ellenes óvintézkedéseket, mint például mi magyarok, Németország vagy épp Franciaország.

A brit lakosság egy része mindezek ellenére, önkéntesen is próbál mindent megtenni a koronavírus szigetországi terjedése ellen. Ennek például egyik megható példája a zöld és piros lapos rendszer.

Ha valaki piros cédulát ragaszt az ablakába, az azt jelenti, hogy valamire szüksége van, de nem tud, illetve fél kimenni a lakásból. Ilyenkor a lakóközösség tagjai próbálnak vele kapcsolatba lépni, hogy kiderítsék, az illetőnek mire van szüksége, majd igyekszenek segíteni neki.

A zöld kártya ennek az ellenkezőjét jelenti: a lakásban mindenki jól van, van elegendő élelmiszer, vécépapír, gyógyszer, fertőtlenítőszer, stb.

(via)

Mindeközben a koronavírus Nagy-Britanniában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top