Bódás Bianka, aki a szürke hétköznapok idején Budapesten él, és reklámszakemberként dolgozik, 28 évesen fogta magát, és idén januárban teljesen egyedül elutazott Tanzániába, hogy jótékonykodjon, és találkozzon örökbefogadott lányával. Mindezt 10 évvel azok után, hogy megnézte Angelina Jolie Határok nélkül című háborús-romantikus filmjét, amelyben a gazdag gyárosfeleség hősnőt egy jótékonysági gálán olyannyira megérinti a harmadik világbeli gyerekek szomorú sorsa (és persze a találkozás a rajtuk segítő jóképű orvossal), hogy maga mögött hagyva korábbi életét, önkénteskedni indul egy afrikai menekülttáborba. Aztán persze bonyolódik a történet, és hatalmas lesz a dráma, de folytatva Bianka történetét, a fiatal lány a film hatására kapott ihletet, és fogalmazta meg a vágyat, hogy egy napon ő is szeretne gyerekeken segíteni Afrikában.
„Egész életemben jótékonykodtam, önkénteskedtem, hol látványosan, hol a háttérben megbújva, ahogy az utazás is állandó, fontos tényező az életemben. Nagyjából másfél éve, a netet böngészve bukkantam rá az Afrikáért Alapítvány cikkére, amelyben a Fogadj örökbe programról írtak. Ez leegyszerűsítve arról szól, hogy három országból, Tanzániából, Etiópiából és Kongóból egy online katalógus alapján fogadhatsz örökbe távolról egy gyermeket, akinek onnantól kezdve támogatod például az iskoláztatását és az étkeztetését” – meséli Bianka, hogyan lett a 9 éves Veronika az ő nevelt kislánya. Miközben ilyenkor az örökbe fogadott afrikai gyerekek a segítségért cserébe folyamatosan küldik a „szülőknek” a rajzokat és a köszönő leveleket, Biankában egyre erősödött a vágy, hogy meglátogassa tanzániai otthonában Veronikát.
Akit a helyiek szeretettel fogadtak, mert segíteni érkezett – fotó: Bódás Bianka
Bianka következő lépésként felvette a kapcsolatot Veronika iskolájával, egy namagai magánkézben lévő intézménnyel, amely kizárólag adományból tartja fent magát. Majd ezzel párhuzamosan önerőből elkezdte szervezni az útját és felépíteni, előkészíteni a kint megvalósításra szánt projekteket, továbbá felkeresett adakozó kedvű cégeket, hogy mire eljön a nagy pillanat, semmiképpen ne üres kézzel érkezzen Tanzániába. „Volt, aki segített, volt, aki nem, rengeteg mindent én vettem meg, részben a saját pénzemből. Köztük két laptopot, könyveket, füzeteket, más írószereket, játékokat, készségfejlesztőket, színezőket, stb. Végül 40 kiló adományt tudtam magammal kivinni” – sorolja Bianka, mi mindennel lepte meg a helyi, jellemzően nélkülöző, nem egyszer éhező gyerekeket, akikkel utána másfél hónapig együtt is élt a falujukban, Namagában.
Az én kis afrikai családom
Bianka a Tanzániában töltött másfél hónap alatt tartott ún. felvilágosító, szexedukációs órákat az iskolában tanuló közel 280 diáknak. Közben elintézte, hogy bevezessék a vizet az iskolába, ahogy új tantermeket is építtetett a gyerekeknek: ezeket a helyiek gyorsan el is nevezték Bianka-szárnynak. „Amikor kimentem, létrehoztam egy Facebook-csoportot a családomnak, és a barátaimnak, majd ahogy teltek a napok, a létszám egyre csak duzzadt és duzzadt, míg hirtelen 1200-an lettek benne, és maguktól elkezdték gyűjteni a pénzt, hogy kint minél több jótékonysági akciót le tudjak vezényelni. Így fúrtunk új kutat 24 óra alatt, hogy legyen vizük a gyerekeknek egy alapvetően vízhiánytól szenvedő országban, és épültek új tantermek az iskolában” – osztotta meg Bianka, a sok kicsi mellett milyen nagyobb sikerélmények érték Afrikában.
Bianka kisebb projektjei Tanzániában, (amelyek ott nagynak számítanak):
- több mint 150 kiló rizst vett a Green Eden School közel 300 tanulójának, és többször is főzött nekik
- festővásznakat is vitt magával, és a helyi gyerekek művészeti órákon készült festményeit egy magyar aukciós ház fogja elárverezni, majd a bevételt megkapja a namagai iskola
- finanszírozta, hogy 12 tanteremben újrafessék a táblákat
- focilabdákat, röplabdákat és más sportszereket vásárolt a diákoknak
- füzeteket és írószereket is vett nekik
- iskolai uniformist és cipőt is finanszírozott a gyerekeknek
- az egészséges életmódról is tartott órákat a kicsiknek
- anyagilag néhány családot kiemelten támogatott
- üzletfejlesztési ötleteket és tanácsokat adott a szülőknek
Tanzánia, ahol lassabban zajlik az élet és a gyerekek „örökbefogadásra” várnak – Fotó: Bódás Bianka
Az országban, a Namagában tapasztalható nyomor szívfacsaró tapasztalatát leszámítva Biankának a kint töltött másfél hónap, mint mondja, hatalmas, pozitív megerősítés és feltöltődés volt, amely a személyiségét is megváltoztatta. „Egyáltalán nem féltem. A helyiek szeretettel fogadtak, mindenben támogattak, mert tudták, hogy segíteni jöttem. Amikor például megláttuk egymást Veronikával, egyből egymás nyakába borultunk, és mind a ketten sírtunk. Azóta kint örökbe fogadtam egy szintén 9 éves kisfiút, Hasszánt is, most ők ketten az én kis afrikai családom. Többek között kaptam tőlük egy új értékrendet, látva azt, hogy hiába szegények, általában sokkal boldogabbak, jobban tudnak örülni annak a kevésnek is, amijük van. Ahogy türelmet is tanultam Afrikában, ahol minden kétszer olyan lassan zajlik, mint nálunk. Közben az is tanulságos volt, hogy Tanzániában sokkal bátrabban, őszintébben kimutathatod az érzéseidet” – árulta el Bianka, aki most szuahéliül tanul, és várja, hogy még több afrikai országot meghódíthasson- önkénteskedéssel.
Jönnek a sáskák: a szegénység, vízhiány és a koronavírus sújtotta Tanzánia
Az 1889-ben a németek által gyarmatosított, majd az első világháború után brit fennhatóság alá került kelet-afrikai országban a brit uralom 1961-ben viszonylag békésen szűnt meg. A jellemzően szuahéli nyelvű, zömmel keresztény, kisebb részben muszlim vallású, 56 milliós országban az elképesztő szegénység ellenére stabil a gazdasági fejlődés. (A Világbank szerint Tanzánia a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságainak egyike.) Az alapvetően mezőgazdaságból, szerény iparból, illetve hozzájuk kapcsolódó importból (arany, kávé, gyapot, kesudió, gyémánt) élő Tanzániai Egyesült Köztársaságban a szegénység mellett a nagy arányú munkanélküliség, a területi egyenlőtlenségek, az infrastruktúra fejletlensége, az ország nyugati részében élő menekültek, a korrupció, illetve a tőke- és szakemberhiány jelentik a legnagyobb problémát.
Namaga, ahol Bianka másfél hónapig jótékonykodott, elmondása szerint egy különösen nélkülöző kistelepülés a Kenya-Tanzánia határon. „Miközben a nagyobb városokban élnek helyi viszonylatban jómódúak számító emberek, a falvakra ez egyáltalán nem jellemző. Ám még így is rendkívül alacsony az életszínvonal, egy tanár például 18 ezer forintnak megfelelő összeget visz haza havonta. E mellett rendkívül rosszak a higiéniai körülmények, nem véletlenül, hogy itt is pusztít a koronavírus, de nem csak az. A száraz évszak is nemsokára beköszönt, és ha még az Afrikában épp pusztító sáskajárás is eléri Tanzániát, azzal több millió ember táplálása kerül veszélybe, félő, hogy még nagyon éhínség következik be” – fest lesújtó képet a helyi állapotokról Bianka, ez egyben magyarázat is arra, hogy miért pont Tanzániába ment segíteni.
