Azt már mindenki tudja, hogy a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, vagyis a köhögéssel, tüsszentéssel kirepülő cseppekkel együtt vírusok is kikerülnek a környezetbe. Egy amerikai kutatás azonban arra jutott, hogy akár suttogással távozhatnak az ember szájából vírust tartalmazó apró cseppek.
A vizsgálat során az önkénteseknek a „stay healthy” (maradj egészséges) angol mondatot kellett ismételniük úgy, ahogy egyébként beszélgetnének másokkal. Közben a tudósok lézer segítségével követtek a szájból távozó mikrocseppeket.
Kiderült, hogy a nyugodt beszéddel távozó apró nyálcseppek elenyésző súlyuk miatt tovább a levegőben maradhatnak, mint a köhögés vagy tüsszentés útján kirepülő nagyobb cseppek. Így akár egy másik ember is beszippanthatja a nyálban lévő kórokozót, és megfertőződhet.
A távozó cseppek száma függ a beszéd hangerejétől, és a hangoktól is, az angol „th” hang során például több csepp keletkezett. A szakemberek a kutatás eredményei láttán azt javasolják, hogy érdemes mindenkinek maszkot viselnie.
(Kiemelt képünk illusztráció.)