Aktuális

Van-e értelme otthon maszkot készíteni?

És egyáltalán: kinek kell maszkot hordania?

Sorra jönnek szembe a Facebookon a posztok, melyeken jó szándékú vidéki néniktől a decens budai úrinőkig mindenki maszkot varr odahaza, hogy ezzel is kivegye a részét a koronavírus elleni védekezésből. És nagyot szólt pár nappal ezelőtt egy patikus ötlete is, ami a házilag összedobható kézfertőtlenítőről szólt.

Annyi biztos, hogy könnyű a hamis biztonságérzet illúziójába ringatni magunkat, és azzal nyugtatni a lelkiismeretünket, hogy lám, mi legalább teszünk valamit. Csak éppen ez nem jó senkinek sem – írja az Index.

Az Egészségügyi Világszervezet és a magyar kormány álláspontja az, hogy egészséges embereknek nem kell maszkot hordaniuk. A maszkhasználatot azoknak javasolják, akik vélhetően betegek, köhögnek, fejfájástól szenvednek, de mégis ki kell mozdulniuk valami miatt, vagy éppen a velük együtt élőket akarják megóvni.

A maszkokra legnagyobb szükségük pedig az egészségügyi dolgozóknak van, és azoknak, akiknek mindenképp dolgozniuk kell. Aki tünetet észlel magán, telefonon jelezze háziorvosának, és ne menjen a rendelőbe, ezzel is elkerülve, hogy egészségügyi dolgozókat fertőzzön meg, akik így kieshetnek az ellátórendszerből.

A sebészmaszkot arra fejlesztették, hogy az orvos ne fertőzze meg a beteget a műtét közben, azaz felfogja a viselője szájából és orrából távozó cseppeket. Ezért ezt a fertőzötteknek szükséges hordaniuk. Védőmaszkot a levegőben terjedő cseppek mérete alapján kell választani. A legtöbb, vírust tartalmazó, levegőben terjedő csepp 10 mikrométer átmérőjű, ezek ellen lehet alkalmas az FFP3 jelzésű maszk, de csak ha szakszerűen viselik.

A jelenlegi adatok szerint tünetmentesen is fertőz a vírus, vagyis ebből kiindulva logikus lenne, hogy mindenki hordjon orvosi maszkot. Csakhogy az amerikai tisztifőorvos szerint amennyiben nem megfelelően viselik a maszkot, akkor nemhogy védene, de még növeli is a megfertőződés kockázatát. A rosszul felhelyezett maszk ugyanis arra készteti viselőjét, hogy az arcához nyúlkáljon, amit éppen el kellene kerülni, de azt is sokan figyelmen kívül hagyják, hogy a maszkok egyszer használatosak. A WHO emellett hangsúlyozza: a maszk önmagában nem véd, kell a helyes használat, a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés is.

A legfrissebb hírek koronavírus témában az nlc.-n:

koronavírus, maszk

Akkor most kinek kell maszkot hordania? (Getty Images)

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése