Életmód

Mutatjuk a tavasz egyik legjobb levesét, ami egy gyomnövényből készül, a csalánból

Leginkább kellemetlen gyomnövényként tekintünk a csalánra, pedig több, igazolt gyógyhatása mellett a tavasz egyik legfinomabb levese és más finomságok is készíthetőek belőle. Csalán-kisokos mindenkinek, aki szeretne valami különlegességet kipróbálni.

Ha először inkább megkóstolnánk, hogy mit is készítenek mások csalánból, akkor vidékre kell utaznunk, a pesti éttermekben ugyanis nem, vagy csak nagyon ritkán felbukkanó alapanyag.

A csalánfőzettől szép lesz a haj.

Csíp, de jót tesz a reumára! (Fotó: Pixabay)

Rosenstein Róbert a Rosenstein étterem séfje kérdésünkre elmondta, hogy ismeri a csalános ételeket, de Mosonyi utcai éttermükben még soha nem dolgoztak vele.

Ezzel szemben a Gyomaendrőd külterületén működő, Nagylaposi Birkacsárda tulajdonosai, Csákvári Katalin és séf férje, Takács Bálint rendszeresen használják a csalánt, múlt héten már fel is került a táblára a csalánlevesük. A Birkacsárda évtizedek óta a Körösök vidékének kedvelt vendéglátóhelye, az általuk és a helyi termelők által előállított kiváló minőségű alapanyagokat felhasználva valódi helyi ízekkel találkozhatnak a hozzájuk betérő vendégek. A híres birkapörköltjük mellett magyar szürkemarha és mangalica ételeket is kínálnak, melyek alapanyaga a család tenyészeteiből kerül konyhára.

2014-ben saját gyümölcsöst telepítettek, és beindították konyhakertjüket. Így biztosítják, hogy vendégeik a jól bevált “birkacsárdás” étlapunkon kívül a szezont követő, gyakran frissülő tábláról is választhassanak, májusban például csalánlevest. 

A csalánból finom leves készíthető

A Nagylaposi Birkacsárda étlapján májusban a csalánlevest is megtalálhatjuk (Fotó: Csákvári Kata)

„A csalánt már jónéhány éve használjuk az éttermünkben, múlt hétvégén is készítettünk belőle levest. Ilyenkor májusban zsenge, ekkor a legfinomabb belőle a leves, később teának gyűjtjük és szárítjuk, nagyon jó vesetisztító hatása van. Saját konyhakertje van a csárdának, ott a csalánt vízben áztatjuk és ezzel a lével öntözzük a növényeket. Egyrészt kiváló zöldtrágya, másrészt hatékony a levéltetvek ellen.”

Csalánleves nagylaposi módra

Hozzávalók 12 tányérhoz:

  • 20 dkg csalánlevél
  • 10 dkg fokhagyma
  • 1,5 l húsleves
  • 1,5 l víz
  • 17 dkg tejföl
  • kb. 20 dkg megpirított kenyér a sűrítéshez
  • két szál újhagyma és egy gerezd fokhagyma a legvégén frissítésként.
  • só, bors

 
A csalánt (csak a leveleket) éppen csak megfonnyasztjuk egy kevés füstölt szalonna zsírján, majd beletesszük a fokhagymát, picit lepirítjuk, felöntjük a húslével és a vízzel, felforraljuk és kb. 5 percig a tűzön hagyjuk.
Beledobjuk a pirított kenyérkockákat és a tejfölt, egyet hagyjuk rottyanni, és már le is húzzuk a tűzről. Alaposan összeturmixoljuk, a végén pedig beledobjuk a turmixba a két zöldhagymát és az összetört fokhagymát is.
 
Ha főételt, vagy köretet készítenénk csalánnal, akkor a túrógombócot ajánljuk.

Csalános, barnavajas túrógombóc

Hozzávalók 4 főre:

  • 25 dkg tehéntúró
  • 15 dkg főtt áttört krumpli
  • 30 dkg tisztított csalánlevél
  • egy kis fej hagyma
  • 3 tojás
  • 6 dkg reszelt sajt
  • 20 dkg liszt
  • só, bors
  • 10 dkg vaj
  • 2 ek étolaj
  • 3 gerezd fokhagyma

 
A hagymát apróra vágjuk és 2 dkg vaj és az étolaj keverékében megpároljuk. Rádobjuk a csalánt és addig főzzük, amíg a leve teljesen el nem párolog. Sóval, borssal, fűszerezzük és hozzáadjuk az áttört krumplit. Langyosra hűtjük.

Egy tálban összekeverjük a túrót a tojásokkal és a reszelt sajttal. A csalánt a túrós masszához keverjük, majd kanalanként beledolgozzuk a lisztet. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk a masszából, és sós vízben kifőzzük. Akkor jó, ha feljönnek a víz tetejére. A maradék vajat lassú tűzön picit megbarnítjuk. Ehhez érdemes vagy fehér zománcozott edényt, vagy rozsdamentes edényt használni, hogy nehogy megégessük a vajat. Akkor jó, ha halvány barna. Ekkor beleszórjuk a vékonyan felszeletelt fokhagymát, ebbe forgatjuk a lecsepegtetett gombócokat. Tejföllel, vagy reszelt sajttal a tetején főfogásként is megállja a helyét, de egy pörkölt mellett tökéletes köretként is.

A csalán értékes gyógynövény.

A csalán, gyógynövény, gyomnövény gasztronómiai alapanyag is (Fotó: Pixabay)

A csalán nemcsak finom, de hatásos gyógynövény is!

A népi hagyomány szerint az egyik legjobb vértisztító növény, teáját fogyasztva feloldódik az anyagcseréből származó salakanyag, ami a vizelettel távozik. Napi egy liter csalántea a vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti, ezzel csökkentve a vér húgysavszintjét. A magas húgysavszint köszvényt, ízületi gyulladásokat, reumatikus megbetegedést okozhat. Nem véletlen, hogy a reumás, fájó végtagokat valaha csalánnal csapkodták meg, sőt a bátrak ezt most is megteszik. Fontos, hogy a csalánt gyógyteaként ne alkalmazzuk 12 éves kor alatt.

A csalán a haj legjobb barátja, kivéve, ha szőkék vagyunk

A csalánfőzet jót tesz a hajnak és a fejbőrnek is. 20 friss csalánlevelet, vagy 2 evőkanál szárított csalánt forrázzunk le két liter vízzel, majd hagyjuk langyosra hűlni. Hajmosás után ezzel a főzettel masszírozzuk be a fejbőrünket, és hagyjuk a hajunkon fél órát. Törölközővel kössük be a fejünket, amíg a főzet hat, majd enyhén ecetes vízzel öblítsük le a hajat. Ezzel a módszerrel megszabadulhatunk a korpától, de enyhíti a fejviszketést, és csökkenti a hajhullást is. A zöld színű főzet elszínezheti a szőke hajat, ezért a szőkék kerüljék a csalán külsőleges alkalmazását. Nekik a kamilla főzetét javasolják, amitől puha, illatos lesz a zsírosodásra hajlamos haj.
 

Gyógynövények az NLC-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top