Tudod, volt idő, amikor rettegtem ettől az új és fura világtól. Rettegtem attól, hogy ez most tényleg taccsra vág. Addigi stabil magabiztosságom meginogott, én pedig vele együtt inogtam a szakadék szélén. Félelmem szárnyra kapva körözött a mélység felett, olykor farkasszemet nézve velem, én pedig olyankor őszintén hittem, hogy a következő pillanatban lezuhanok és megsemmisülök. De szerencsére nem tartott sokáig ez az eszeveszett állapot: hamar rájöttem, hogy aggodalomra semmi okom.
Tudod, miért éreztem igazán veszélyesnek ezt a világot? Miért éreztem azt, hogy ezúttal egy vérbeli ellenséggel állok szembe, s jó esélyem van arra, hogy egy esetleges háborúból legyőzöttként kerüljek ki?
Azért, mert ez az új és fura világ igazán nagyszerű. Sokféle és sokszínű. Fergeteges, észveszejtő és kábító. Játékos, huncut és izgató. Határokat és korlátokat szakít fel, s lehetőséget kínál arra, hogy határokat és korlátokat szakíts fel. Magadban és magad körül. Ezek mellett pedig több ezer év történelmét, tudásanyagát, bölcsességét, tapasztalatát tárja eléd.
Ez a világ túl sokat tud, és mindazt, amit tud, aranytálcán kínálja az emberiségnek. Minden lehetőséget megad ahhoz, hogy az emberek kiszakadjanak a merev kereteikből, hogy valódi tudással, ismerettel és kíváncsisággal éljék az életüket, hogy ezáltal jobbá tegyék a dolgokat magukban és maguk körül.
Csakhogy ilyen gyötrő körülmények között mit tehetek én, a szűklátókörűség? – kérdeztem keserűen.
Ha kíváncsi vagy Konok Lili teljes írására, kattints a Caféblogra.
(Kiemelt kép: Unsplash)
