nlc.hu
Életmód
134 éves lehet a világ legidősebb embere

134 éves lehet a világ legidősebb embere

Ha hinni lehet az okmányainak, Almihan Seyiti 1886-ban született.
134 éves lett a világ legidősebb embere.

Három évszázadot és ezzel együtt két világháborút élt túl az az ujgur asszony, aki jó esélyekkel pályázik a világ legidősebb emberének járó megtisztelő címre. Ha hinni lehet Almihan Seyiti személyi okmányainak, akkor az asszony 1886-ban született, ezzel pedig egyértelműen ő Kína (és ezzel együtt az egész világ) legidősebb lakója.

És bár a helyi sajtó komoly kivonulással ünnepelte az asszony legutóbbi, 134. születésnapját, és a hatás kedvéért még egy fotót is nyilvánosságra hoztak a személyi igazolványáról, a nyugati világ erősen kételkedik abban, hogy valóban betöltötte volna a 134. életévét.

Almihan egyébként a China News szerint 1903-ban, mindössze 17 évesen házasodott, ám házasságából nem születtek vér szerinti gyermekei. Férjével két örökbefogadott gyermeket, egy kisfiút és egy kislány neveltek; a lány a portál hírei szerint még most is édesanyjával él. Ő az egyedüli segítsége, azóta, hogy férje 1976-ban elhunyt.

A lap mindezeken túl beszámolt arról is, hogy a korrekorder asszony még most is imád énekelni és zenélni. Jó egészségnek örvend és tökéletes a látása is, igaz, egy ideje már nem tud segítség nélkül járni. Amennyiben a China News állításai igazak, úgy Almihan 17 évvel idősebb a jelenlegi legidősebbnél: a japán Kane Tanaka ugyanis januárban ünnepelte 117. születésnapját.

Olvass még többet a hosszú élet titkáról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top