Édesanyám ma 72 éves és öt nyelven beszél. Az ötödiket, a legnehezebbet a hatvanas évei vége felé kezdte el tanulni, és ma alap társalgási szinten használja a szomszédjaival és (a sok közül) az egyik baráti társasággal. Akik kínaiak.
Anyukám egy extrém példa, mert világ életében hatalmas tudásvágya volt és sosem áll meg. Már majdnem hatvan volt, amikor beadta a derekát és a számítógépet, internetet is hajlandó volt megismerni (azóta nehezen lehet kirobbantani a képernyő elől). Bevallom, elszégyellem magam, ha belegondolok, ő hány kulturális és társasági programot bonyolít egy héten, miközben én otthon tespedek. Lényeg, ami lényeg, büszke vagyok rá és örülök, hogy ennyi idősen is fitt és aktív. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt könnyű élete. Az ő példája is mutatja, ha csak a test nem mond ellen, a kései tanulást igazából csak akarni kell, az eredményeit pedig élvezni.
Stephen McNair professzor, a brit National Institute of Adult Continuing Education, vagyis az időskori tanulás nemzeti intézményének vezető kutatója a fél életét azzal töltötte, hogy bizonyítsa, sokkal fontosabb a boldogság, mint a pénz, és a kettő nem függ egymástól.
A The Guardiannek még 2011-ben adott nyilatkozatában azt mondta, különösen fontos a tanulás a kései életszakaszban, amikor már sok veszteség érte az embert, legyen az a házastárs elvesztése, vagy közeli barátoké. Ugyanis ilyenkor az ember nehezen találja meg az életcélját. Felhozott egy példát, az akkor 70 éves Jim Kelly-ét, aki azért kezdte el felfrissíteni tudását, mert kis unokája egyszer nekiszegezte leckeíráskor: „Hogy lehet, hogy ezt nem tudod, nagypapa?” A férfi, bár először komolyan zokon vette a kérdést, később hálás volt a gyereknek, akinek a kedvéért szellemileg felfrissült és ettől boldogabb lett.
Egészen a 2000-es évek elejéig a tudomány azon az állásponton volt, hogy az agy idős korban már nem képes új tudást elsajátítani. Hogy, Arisztotelész viasztábláját példaként hozva, gyerekkorban, míg „meleg”, formálható, és ahogy „hűl”, úgy lesz egyre merevebb. Azaz, a gyakorlatban: agyunk huszonhárom éves korunkig fejlődik, majd onnantól stagnál, később pedig hanyatlani kezd, 65 év felett pedig ez a hanyatlás felgyorsul. Vagyis nem lehet ilyenkor például idegen nyelvet sem elsajátítani, de más alapkészséget sem.
„Mostanra a tudomány bebizonyította, hogy ez nem igaz” – mondja Steigervald Krisztián generációkutató, aki szerint ma már tudjuk, hogy az agy egy rugalmas szerv, amiben nem áll meg a változás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy az ember maga is formálja. „Ha elhisszük, hogy nem fog menni a tanulás, akkor az agy blokkolni is fogja a próbálkozást. Magától pedig valóban nem fogja már automatikusan raktározni úgy a tudást, mint gyermekkorban.”
Ennek oka az agy mechanizmusa. Hogy 0-tól 7 éves korig szivacsként szív magába mindent, addig fogékony magától dolgokra. Ez a korai élmény a teljes világlátásunkat megalapozza (nem véletlenül mennek vissza például a pszichológusok is a pácienssel a gyerekkorba). Hét és 35 éves kor között már megváltozik, az agy már nem fogad be spontán mindent, de még segíti a tanulást, rengeteg információt automatikusan hasznosnak tekint.
Ez változik meg gyökeresen 35 éves kor felett, amikor az agy már könnyebben megkérdőjelezi adott dolgok hasznosságát.
Steigervald Krisztián elmondja, hogy a fenti működés okára többféle teória van. Az egyik az, hogy az emberiség történetének jelentős részében az átlagos élettartamunk 30-35 év volt. Csupán az utóbbi 100 évben, azaz nagyon gyorsan változott meg, nőtt drasztikusan a várható élettartam a hatvanas éveinkre. „Lehet, hogy ezért nincs még az agynak mintája a 35 feletti tanuláshoz. A másik elmélet szerint 35 éves korunkig annyi élmény, tapasztalat és tudás ér minket, hogy az agy afelett racionalizál.”
Mindez pedig azt jelenti, hogy 35 felett már tudatosnak kell lennünk ahhoz, hogy új dolgokat tanuljunk, 50 felett kiemelten tudatosnak, 65 felett meg már nagyon kell akarni azt az új dolgot, amibe belevágunk.
A generációkutató szerint egy egészséges ember esetében alapvető fizikai akadálya nincs az időskori tanulásnak. Ettől még azt tény, hogy az agy „kopik” és már nem annyira friss, így valóban nehezebb az újdonságok elsajátítása. Ugyanakkor manapság ez már nem választás, hanem megélhetés kérdésévé is vált.
Gondoljunk csak bele, nem is olyan régen, 1990-ben 55 év volt a nyugdíjkorhatár. Csupán 30 éve. Ma már 65 év és valószínűleg tovább kell majd emelni, mert a társadalom nem tudja eltartani a nyugdíjasait. Ez viszont azt jelenti, hogy míg 30 éve az 55 éves idősnek számított, most még javában munkavállaló. A változás megtörtént, de a társadalom egyáltalán nem rendelkezett még be rá.
A mai 55 évesek aktív idősek, nem engedhetik el magukat, mert a munkaerőpiacon kell maradniuk. Ugyanakkor nehezen motiválhatók. „Ők már nem az újfajta munka modellben szocializálódtak, amikor a munka nem csak a pénzkeresést, hanem az önmegvalósítást is jelenti. Ebbe kell őket bevonni és semmiképp sem kirekeszteni, hanem megfogni a kezüket időben és motiválni. És ezt többek között tanulással lehet elérni. De később is, 65 év felett is csak hasznára válhat az embernek az, és javít az életminőségén, ha még ekkor is szellemileg aktív és nyitott marad.”
(Kiemelt kép: Pixabay)
