Életmód

Játékautóval mentette meg anyukáját a hős ötéves

A brit édesanya csakis a fiúcska villámgyors reakciójának köszönheti az életét.
Játékautóval mentette meg anyukáját az ötéves.

Aznap, mikor váratlanul rosszul lett, a 41 éves brit nő, Caroline és ötéves kisfia, Josh kettesben voltak otthon. „Épp Josh-sal játszottam, mikor egyik pillanatról a másikra minden fekete lett” – idézte fel élete legrémisztőbb élményét a brit Daily Mailnek Caroline.

Mint később kiderült, az édesanya diabéteszes kómába esett, és csak az ötéves Josh gyors reakciójának köszönheti, hogy életben maradt. A kisfiú ugyanis felismerte a vészhelyzetet, és rögtön eszébe jutott a kedvenc mentőautója, amelynek oldalára rá van írva a 112-es európai segélyhívó telefonszám.

Josh gyorsan tárcsázott is, és bár nem tudta pontosan elmondani, mi történt, a diszpécsernek ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy lenyomoztassa a hívást és segítséget küldjön a helyszínre. „Amikor magamhoz tértem, orvosokat láttam magam körül. Megrémültem, de aztán megtudtam, hogy Josh megmentette az életemet – mondta a büszke anya.

Olvass még több rendhagyó életmentéses történetet az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top