Életmód
Szponzorált tartalom

3 hasznos life hack Norvégiából

A skandináv országok lakói közismerten takarékosan és gondosan bánnak mind a pénzükkel, mind az őket körbevevő természettel. Nem szégyen, ha ellesünk tőlük néhány praktikus életvezetési trükköt ezekben a témákban.

Norvégia különleges hely, különleges szokásokkal. Az odalátogató számára az ország egyik legszembetűnőbb sajátossága az, hogy bár a norvégok köztudottan tehetősek és az országuk igen gazdag, mégsem hivalkodnak a pénzükkel, sőt kifejezetten takarékosan és beosztóan bánnak vele. Íme, néhány példa arra, hogy a mindennapokban hogyan igyekeznek megfogni minden fillért.

Takarékos és környezetkímélő fűtés

A skandináv országban a tél az úr az év jelentős részében, így a fűtés jelentős tétel a családi költségvetésben. Ennél fogva „sokat lehet fogni” azon, ha okosan gazdálkodnak az energiával. A norvégok ezt jól tudják, és gondosan ügyelnek rá, hogy a lehető leghatékonyabban oldják meg a fűtést. Például nem fűtik fel 24-25 fokosra a házaikat, hanem megelégszenek 20-21 fokkal is, viszont a lakberendezést úgy oldják meg, hogy az meleg hangulatot árasszon. Ezzel a „csalással” javítják a hőérzetet, de ezen felül a párásításra is odafigyelnek, mert tudják, hogy ha magasabb egy szobában a levegő páratartalma, akkor az alacsonyabb hőmérsékletet sem fogja a testük hidegnek érezni.

Minden fok számít - a norvégok szívesen használnak elektromos fűtést, mert nagyon precízen szabályozható akár távolról, jól működö wi-fi hálózaton keresztül is, és így könnyebb vele takarékoskodni (fotó: profimedia.hu)

Minden fok számít – a norvégok szívesen használnak elektromos fűtést, mert nagyon precízen szabályozható akár távolról, jól működö wi-fi hálózaton keresztül is, és így könnyebb vele takarékoskodni (fotó: profimedia.hu)

Ezek a kis trükkök a hosszú tél alatt tekintélyes mennyiségű pénzt takarítanak meg nekik, plusz ehhez jön még hozzá az a tényező, hogy 100 százalékos hatékonyságú elektromos fűtést használnak rengeteg háztartásban, ami nagyon precízen szabályozható, olcsón kiépíthető, és napelemes rendszerrel kombinálva kifejezetten gazdaságos és környezetkímélő megoldás. Márpedig ha valami takarékos és környezetbarát egyszerre, az egy norvég szemében nyerő dolog.

Bringázik az egész ország

Bár Norvégia olajnagyhatalom és az üzemanyag nem drága az ő pénztárcájukhoz mérve, a norvégok mégsem pöfögtetik feleslegesen az autóikat, és nem vásárolnak benzinfaló járműveket. Autózás helyett szívesebben bringáznak nem csak a városban, hanem kisebb távolságokra is – például a szomszéd településre. Ezt a szokásukat egész évben tartják, még télen is, ha az útviszonyok megengedik. A kellemes és a hasznos ebben a norvég szokásban is szépen ötvöződik: egyrészt bringázni ugye jó dolog, másrészt fitten és egészségesen tart (tehát kevesebbet kell költeni orvosra), végül pedig rengeteg benzinpénzt meg lehet takarítani a kétkerekű járgányok használatával.

Ha csak tehetik, a norvég emberek bringával járnak (fotó: profimedia.hu)

Ha csak tehetik, a norvég emberek bringával járnak (fotó: profimedia.hu)

Újrafelhasználás és használt holmik előnyben

A norvégok rajonganak a természetért, és ha csak tehetik, a szabad levegőn töltik az idejüket és rengeteget túráznak. Természetszeretetük azonban nem merül ki abban, hogy gyönyörködnek az ország valóban pazar szépségű vidékeiben, hanem igyekeznek megóvni azok érintetlenségét és tisztaságát is. Már csak azért is, mert ez a pénztárcájuknak is jó. Ebben az északi országban régi hagyománya van az újrahasznosításnak és a használt holmik vásárlásának egyaránt, aminek az egyik igencsak pozitív velejárója, hogy nem termelődik feleslegesen szemét, a másik pedig az, hogy nem kell drágán új holmikat venniük. Ha valamilyen tárgyra nincs már szükségük, megnézik, mivé lehetne átalakítani, hogy lehetne neki új és hasznos funkciót adni, ha pedig ez nem sikerül, akkor garázsvásár keretében vagy az interneten meghirdetik, és rendszerint hamar túl is adnak rajta.

Egy norvég szemében a használt árú vásárlása ugyanis nem kínos dolog, hanem nagyon is ésszerű, okos, takarékos és környezetbarát választás. Jól tudja, hogy más „levetett” holmija neki még tökéletesen megfelelhet, és azt is, hogy nem nézi le a szomszéd azért, mert nem vadonatúj dolgokat „villant”, sőt inkább megbecsülést kap a közösségtől, amiért spórol és igyekszik minél kevesebb hulladékot hagyni maga után.

 

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top