nlc.hu
Életmód
Egy karácsonyi üdvözlet állt a világ első SMS-ében

Egy karácsonyi üdvözlet állt a világ első SMS-ében

28 évvel ezelőtt egy bizonyos Neil Papworth küldte el az egyik kollégájának.
A világ első SMS-e

December lévén ezt írta: „Boldog karácsonyt!”

Ez volt az első  Short Message Service, azaz SMS, amit telefonról küldtek. Neil Papworth ekkor már évek óta dolgozott ezen a projekten a Vodafone szoftverfejlesztőként, és a küldés gomb megnyomásával még maga sem tudta, mit szabadít el.

Pár évvel később 1999-ben már több hálózaton keresztül is működött a szolgáltatás, és hamar népszerűvé vált, ma pedig elképzelhetetlen lenne a telefonunk SMS nélkül.

Eredetileg az ilyen üzenetek maximum 160 karakterből állhattak, és mivel akkoriban még sehol sem jártak az emotikonok, ezért a felhasználók mindenféle rövidítésekkel próbáltak meg a minél több mondanivalót belesűríteni a szűkös karakterszámba. Így születtek meg a közismert „LOL” és a hasonló rövidítések, amiket ma már főleg csak nevető fejű emojikkal helyettesítünk.

„1992-ben fogalmam sem volt arról, hogy milyen népszerű lesz a szöveges üzenet, és arra végképp nem gondoltam, hogy ez emotikonos és üzenetküldő alkalmazásokat eredményezne, amelyeket milliók használnak majd. Nemrég meséltem el a gyermekeimnek, hogy én küldtem az első ilyen szöveget. Visszatekintve örömmel látom, hogy ez a karácsonyi üzenet a történelem egy fontos részét képezi.”

nyilatkozta a szoftverfejlesztő.

És azt tudtad, hogy hibaüzenetnek indult?
A rövid szöveges üzenetek technológiáját eredetileg nem kereskedelmi felhasználásra szánták. A technológia koncepcióját a CEPT Group dolgozta ki 1982-ben, a funkcionalitás pedig már a nyolcvanas évek mobiltelefonjaiban is megtalálható volt. Igaz, eredetileg az üzeneteket arra szánták, hogy a mobiltornyok kommunikálhassanak így egymással. Az SMS ma is ismeretes koncepciója Friedhelm Hillebrand and Bernard Ghillebaert nevéhez és az 1984-es évhez kötődik. Az előfizetőkhöz eljutó SMS-ek szerepe eredetileg annyi volt, hogy a hangposta-üzenetekre figyelmeztessék a felhasználókat. Az első szolgáltató, amely kereskedelmi szolgáltatásként elérhetővé tette az SMS üzenetek küldését, a finn Radiolinja volt 1993-ban. Még több érdekességet az első SMS kapcsán itt olvashatsz.

Még több érdekességről pedig itt:

Kiemelt kép: PixaBay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top