A múlt héten olvastam, hogy egy facebookos kommentelő, aki nagyon vitéznek érzi magát, le akarja önteni savval Rubint Rékát. A másik kommenthuszár egy covid hír alatt – a profilképe alapján amúgy cuki nagymama – mindazok halálát kívánja csupa nagybetűvel, akik be akarják oltani magukat. A harmadik pedig Zimány Lindára szórja hetedíziglen az átkokat az Instagramon, amiért szétplasztikázva valami arckrémet reklámoz. Hihetetlen mértékű gyűlölet és frusztráció ömlik ránk, bármelyik közösségi oldalra látogatunk.
Térdig gázolunk az eldurrant agyakban
A forrongó indulatokat persze rá lehet fogni az ingerszegénységre és arra, hogy nem tudunk személyesen találkozni normálisan már hónapok óta, így aztán hamarabb elszakad a cérna, és kígyót-békát kiabálva igyekeznek sokan megszabadulni a belső feszültségtől. Így alakulnak ki olyan viták az egyes cikkek alatt Facebookon a kommentekben, amiknek ugyan semmi értelmük, de fröcsögésnek jók, lehet szidni egymás anyukáját, és ettől három percig úgy tűnhet, megint izgalmas az élet, ami amúgy jelenleg a többségnél olyan sivár, mint az egyszeri westernfilmben a kihalt város, ahol csak ördögszekereket fúj a szél. A neten balhézni és anyázni viszonylag biztonságos, idegenekkel harcolni nem jár következménnyel, cserébe viszont megemeli a vérnyomást annyira, hogy ne érezzék a kommentelők magukat teljesen halottnak belül.
A celebek fenyegetése már eggyel komolyabb történet. Míg a kommentszekció küzdőtérré változtatása nevezhető gőzkiengedésnek, addig a celebek gyalázása és fizikai bántalmazásra felhívása már elég durva ahhoz, hogy a jobb lelkű internetezők minimum fejet csóváljanak miatta.
És itt teljesen mindegy, hogy a cyberbullying áldozata Rubint Réka, Zimány Linda vagy épp a Dalai Láma: attól még, hogy híresek és közismertek, senkinek sincs joga az életüket fenyegetni kommentekben csak azért, mert nem ért velük egyet.
Például én határozottan ellenzem, hogy nem nézek ki úgy, mint Rubint Réka, és soha a büdös életben nem is tudom elérni, hogy a testemből ilyen idomokat csiholjak elő, de ettől még egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy bántsam, megverjem (nem mintha elég erős lennék hozzá), savval leöntsem (teljes pszichohorror), vagy akár egy rossz szót is szóljak a felmenőiről (akiket nyilván nem ismerek). Vagy ki ne szeretne olyan gazdag (és sima bőrű) lenni, mint Z. Linda jogász? De a vágyaim és a valóság között feszülő ellentét miatt nem fogom leanyázni őket, a családjukat, a gyerekeiket, még az ükanyjukat is irigységből, vagy pletykák és összeesküvés-elméletek miatt.
Kinek képzeled magad?
A legszomorúbb ebben az egész közösségi oldalakon egyre gyakrabban látott kommentháborúban, hogy minden savval leöntős, fenyegetőzős, anyázós kommentelő feljogosítva érzi magát, hogy beszóljon, leszóljon, igazságot tegyen és megmondja a tutit. De miért? Mintha kicsit sokat képzelnének magukról. Mintha megszűnnének a jó öreg társadalmi szabályok, amint az internetre és a közösségi oldalakra érnek. Még az sem számít, hogy Marika néni amúgy a saját arca alól gyalázkodik, ölében az unokájával írja a megismételhetetlen fröcsögést a Facebookon, vagy a kétgyerekes anyuka a fasiszta, rasszista gondolatokat a Twitteren, esetleg az üzletember a celebkedő influenszer képe alá a gusztustalan megjegyzéseket az Instagramon.
Nagyon egyszerű lenne pedig az összes harc megelőzése, ha mindenki feltenné magának a következő kérdést, mielőtt halálos fenyegetéseket ír a kommentekben: akkor is ezt mondanám, ha itt állna velem szemben?
Ha „igen” a válasz, akkor nagyon gyorsan pszichológust kell keresni, mert akinek teljesen komolyan megfordul a fejében, hogy savval leöntsön másokat, annak veszélyes pszichés problémái vannak. Ha pedig „nem” a válasz, akkor van egy varázslatos eszköz, úgy hívják: egér, ezen is egy görgős gomb, ha idegesít egy hír, komment, fogod a görgőt és lejjebb görgetsz vele, vagy esetleg be is csukod a közösségi oldalt. Az összeset. Úgyis csak idegesítenek, irigykedést szítanak és emelik a stressz-szintet, hát kinek van erre szüksége? Inkább fogd meg az Asimov-összest (nagyjából 3-4000 oldal) és kezdd el olvasni, a következő fél évre garantáltan lefoglalja az agyadat, hogy ne jusson eszedbe a közösségi oldalakon ontani a gyalázkodást magadból.