nlc.hu
Életmód
A pályakezdő fiatalok extrán megszenvedik a világjárvány hatásait

A járvány hatásai elkísérik a munkaerőpiacra most belépőket

A pályakezdő fiatalok duplán megszenvedik a világjárvány hatásait.

Már a 2008-as gazdasági válság után is kiderült, hogy a hasonló krízisek fokozottan érintik a pályakezdő fiatalokat – írja a Telex. A lap beszámolt az IMF, azaz a Nemzetközi Valutaalap legújabb tanulmányáról is, amely a koronavírus világjárvány szemszögéből vizsgálta meg a pályakezdők helyzetét.

A kutatás szerint azok, akik magas munkanélküliség és valamilyen válság idején lépnek ki a munkaerőpiacra, soha nem tudják ledolgozni az emiatt kialakult hátrányukat. Ráadásul, nem csak gazdasági téren kell extra nehézségekkel szembenézniük, ugyanis ezekben a csoportokban magasabb a halandóság a 40-es korosztályban, mint azoknál, akiknek nem kellett semmilyen krízissel megbirkózniuk. 

Nehezebb most a dolga a pályakezdőknek

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az érintett fiataloknak alacsonyabb az önértékelése és a kormányba vetett bizalma is, illetve magasabb a bűnelkövetési hajlamuk is. 

Az IMF kutatásából kiderül, hogy azok a pályakezdők, akik nem járják végig a középiskolát, 15 százalékkal alacsonyabb jövedelemre számíthatnak, mint a hasonló oktatási hátterű társaik, akiknek a pályakezdéskor nem kellett válsággal szembenéznie. 

További cikkeink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top