A bírósági honlapon szerdán közzétett közlemény szerint jogerősen 19 év fegyházra ítélt nagyapja megölése miatt egy férfit a Fővárosi Ítélőtábla, súlyosítva az ügyben első fokon kiszabott 11 év börtönbüntetést.
A férfit anyagilag jelentősen támogatta a nagyapja: havonta pénzt adott neki, a többi között a főiskolai tanulmányaira, és lakást is vett neki – írták. Ezt a lakást a férfi eladta, a főiskolát pedig abbahagyta és erotikus filmekben kezdett el szerepelni, de mindezt titokban tartotta nagyapja előtt. A férfi apja és testvére azonban azt tervezték, hogy felkeresik a nagyapát és beszámolnak neki unokája életviteléről.
A férfi ettől tartva megölte nagyapját, és egy X. kerületi garázsban elrejtette a holttestét. Ezután azt a látszatot keltette, hogy a nagyapja még él, és okiratot hamisított, hogy hozzáférjen a vagyonához. Két éven keresztül az ő bankszámlájára érkezett nyugdíjból élt. Amikor pedig személyes jelenlétre volt szükség a hivatalos ügyintézéseknél, egy, a nagyapjához hasonló korú ismerőse segítségét kérte.
Ez a férfi – aki a nagyapa haláláról nem tudott – pénzért adásvételi szerződéseket, banki szerződéseket írt alá, okmányt igényelt.
A Fővárosi Törvényszék tavaly márciusi elsőfokú ítélete ellen az ügyész és a vádlott fellebbezett, a férfi vádlott-társa tudomásul vette a döntést.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőrendű vádlottat aljas indokból elkövetett emberölés és folytatólagosan elkövetett jogtalan elsajátítás miatt 19 év fegyházbüntetéssel sújtotta.
A férfi társa esetében kimondták, hogy a hamis magánokirat felhasználását nem felbujtóként, hanem tettesként követte el. Az ő esetében azonban a súlyosítást és büntetés kiszabását célzó ügyészi fellebbezést a másodfokú bíróság nem látta megalapozottnak – áll a közleményben.
(MTI)
(Kiemelt kép: Pixabay)