nlc.hu
Életmód
Ingóságok lefoglalásával fenyegetik áldozataikat a telefonos csalók

Rendőrséggel fenyegetőznek a telefonos csalók

Érdemes résen lenni!

Agresszív új csalási módszerre hívta fel a lakosság figyelmét a Fővárosi Főügyészség – írja a 444.hu. A csalók különösen az idősebbeknél próbálkoznak azzal, hogy a bíróság vagy egy végrehajtó iroda munkatársainak adják ki magukat és valamilyen tartozást kérnek számon a kiszemelt áldozattól. 

A csalók azzal fenyegetőznek, hogy ha nem utalják el azonnal a kért összeget egy bizonyos számlaszámra, akkor rendőrökkel fognak kimenni az illető lakására és az ott található ingóságokat lefoglalják, sőt, ha a tulajdonos nincs otthon, feltörik a lakást. Annak érdekében, hogy még hivatalosabbnak tűnjön a hívás, egy bizonyos ügyirat számára hivatkoznak és általában nem kerek összegeket adnak meg. 

Soha ne utalj pénzt azonnal, előtte győződj meg róla, hogy valós követelésről van-e szó! (Fotó: Getty Images)

A lap értesülései szerint a hatóságok már több hasonló esetben is nyomoznak, illetve több gyanúsítottat is kihallgattak a csalással kapcsolatban. Egy nőt és két férfit gyanúsítanak, akik már legalább 19 embertől próbáltak pénzt kicsalni ezen a módon. 

A Fővárosi Főügyészség azt javasolja, hogy mielőtt bárki pénzt utalna hasonló felszólításra, a lakóhelyük szerinti bíróságon ellenőrizzék, hogy folyamatban van-e velük szemben végrehajtás. A csalóktól kérjék el a telefonszámot, amin visszahívhatják őket, jegyezzék fel azt is, milyen néven mutatkozott be a hívó fél és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez a végrehajtói irodában. Ha a hívó fél ezt megpróbálja elutasítani, azonnal értesítsék a rendőrséget. 

További cikkeink különféle csalásokkal kapcsolatban: 

  • Álprofilokkal több száz embert vertek át a Facebookon gyerekruhát, játékot áruló csalók
  • Az elmaradó busójárásra árulnak utakat csalók
  • Ha ilyen levelet kaptál, meg ne nyisd!
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top