nlc.hu
Életmód

A brit Burger King konyhába küldené a nőket

Az angol Burger King nőnapon küldte konyhába a nőket, lett is belőle botrány

„A nőknek konyhában a helye” – írta ki a közösségi médiára a Burger King angol szárnya nőnapon. A gyorsétteremlánc nem sértegetni akart, de nagyon rosszul jött ki belőle.

2021-ben civilizált ember már nem mond olyat, hogy a nőknek konyhában a helye, de a brit Burger King mégis ezt tette, bár állításuk szerint csak arra akarták felhívni a figyelmet, hogy vannak a konyháikon betöltetlen állásuk, kevés a női dolgozójuk, ezért sok szeretettel várják őket. Kicsit szerencsétlenül sikerült a kommunikáció, ráadásul pont nőnapon – írta meg a LadBible.

Egy Burger King menü (fotó: Pixabay)

Egy Burger King menü (Fotó: Pixabay)

 Utólag kifejtették, hogy kevés nő jelentkezik a lánchoz a meghirdetett pozíciókra, és ezen a tendencián szerettek volna javítani. Később emiatt hozzátették, hogy persze csak akkor menjenek a konyhába, ha van hozzá kedvük, de ez már nem sokat segített a dolgon. Az első posztjukat a nők konyhába küldéséről ugyanis addigra már több tízezren megosztottuk, a többségük felháborodva, és közülük már kevesekhez jutott el a hír, hogy a lánc új ösztöndíjprogramot indít a Burger Kingben dolgozó nőknek, akik ezáltal szép karriert futhatnak be a vendéglátásban. A KFC is reagált a posztra, miszerint a Burger Kingnek azonnal törölnie kellett volna a mondatát, de a BK merész közösségi médiás gurui eleinte sikerként élték meg a történteket, hiszen sikerült felhívniuk rengeteg ember figyelmét arra, hogy női dolgozókat keresnek, és ösztöndíjprogramot indítanak számukra. Több órának kellett eltelnie, mire belátták a tévedésüket, törölték az eredeti tweetet és elnézést kértek. Szerencsére néha azért tudnak jó fejek is lenni.

Burger Kingről orrba-szájba:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top