nlc.hu
Életmód

Novák Katalin: a héten dönthetnek a harmadik oltásról

Kiderült, mikor döntenek a harmadik oltásról

A családügyi miniszter arról is beszélt, hogy mikor kerülhet sor a harmadik oltással kapcsolatos döntés meghozatalára.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az ATV Egyenes beszédének vendége volt, ahol elmondta, hogy a kormányülést mindig azzal kezdik, hogy áttekintik az aktuális járványhelyzetet, meghallgatják az operatív törzs ezzel kapcsolatos jelentését. A figyelmük fókuszában jelenleg nekik is a harmadik oltás beadása áll, és ez nemcsak magyar jelenség, hiszen nemzetközileg is ez foglalkoztatja az embereket. Elmondása szerint a kormány részéről nyitottság van a harmadik oltások beadására, de ehhez a szakemberek részéről is határozott állásfoglalás szükséges bizonyos kérdésekben, például abban, hogy kinek milyen oltás adható.

Novák Katalin Kaposváron (fotó: MTI/Varga György)

Novák Katalin Kaposváron (Fotó: MTI / Varga György)

A miniszter szerint akár csütörtökön vagy pénteken is megszülethet az ezzel kapcsolatos döntés. Novák Katalint az interjúban szembesítették azzal a problémával is, hogy a tanárokat heti 25 ezer forintos élelmiszerutalványért dolgoztatják az Erzsébet-táborokban, amire az volt a válasza, hogy ő maga gyakran jár Erzsébet-táborokban, és eddig még nem tapasztalt elégedetlenséget, sőt, szerinte a tanárok jól érzik ott magukat.

A legfrissebb hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top