nlc.hu
Életmód
Leszokás a gyorskajáról

Leszokott a gyorskajáról, ledobta a testsúlya harmadát a 215 kilós férfi

Egyetemistaként hízott el, a harmincas évei elején vágott bele az életmódváltásba az amerikai férfi.

Az amerikai Jarred Aslett egyetemi évei alatt egy kollégiumban lakott, ahol szinte folyamatosan buliztak, ittak és tömték magukba az egészségtelen ételeket. A korábban rendszeresen sportoló srác a testmozgással is felhagyott. Mindennek következtében pedig rohamosan hízni kezdett, igaz, ez nem zavarta különösebben.

„Úgy döntöttem, hogy gyorsan fogok élni és fiatalon meghalni. Soha nem figyeltem arra, hogy mekkora vagyok, mert őszintén szólva, akkoriban nem érdekelt. Vedeltem az alkoholt, hogy így vezessem le a múltbeli traumáimat.”

Jarred Aslett

Jarred Aslett a fogyás előtt (Fotó: Profimedia)

A ma már 32 éves férfi az egyetem után sem váltott egészséges életmódra, sőt. „Egy átlagos napon ebédre panírozott gyorsételt, vacsorára mirelit pizzát vagy sajtós makarónit fogyasztottam. Pár ezer kalória, alkohollal párosítva.”

A helytelen életmód következtében Jarred 215 kilóra hízott. Amikor aztán egy hosszú párkapcsolata is véget ért, érezte, hogy változtatnia kell az életén és először a mentális egészségét kell helyretennie. „Az első lépés az volt, hogy beszélgettem valakivel, hogy rájöjjek, miért iszom, és miért így dolgozom fel a múltbeli traumáimat. A legtöbb ember nem hízik el ennyire anélkül, hogy valami ne történne az elméjében.”

Jarred Aslett

Jarred Aslett nagy fogyása (Fotók: Profimedia)

Miközben a mentális állapotán dolgozott, az étrendjén is változtatott: elhagyta a gyorsételeket és egészséges diétára váltott. Nagyjából ekkor kezdődött az első karantén-időszak, ő pedig az időt kihasználva kemény edzésekbe kezdett. „Mindennap sétáltam a kutyámmal, Laylával, hetente ötször súlyzóztam, és minden este 20 mérföldet tekertem a szobabiciklin.”

A férfi bő egy év alatt közel 82 kilót adott le.

„Korábban nehéz volt a tükörbe néznem, ugyanakkor ez volt a legfőbb motivációm. Már utáltam, amit láttam és brutálisan őszinte voltam magamhoz. Olyan dolgokat mondtam, amiket soha nem mondanék más embernek” – idézte fel az amerikai férfi, aki ma már a korábbinál sokkal elégedettebben néz a tükörbe, egyedül a nagy fogyás után a testén maradt megnyúlt bőr zavarja még.

via

Még több nagy fogyás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top