nlc.hu
Életmód

A közerkölcs megsértése

Erdőben szeretkezni, énekli Tóth Gabi, és itt egy 50 ezres csekk, mondja a rendőr

A közerkölcs megsértése büntethető. Jogászt kérdeztünk, hogy meséljen a jogi tényállásról, és olvasókat, hogy vannak-e közterületi, khm, élményeik.

Noha Tóth Gabi az Eucharisztikus Kongresszuson a pápa miséje előtt „erdőben ölelkeznénk”-et énekelt az eredeti „erdőben szeretkeznénk” helyett, ennek ellenére egy egész ország emlékezetébe örökre bevésődött a mezőkön szaladgálós, pappal incselkedős képekkel kísért, egészen abszurd dalszöveg. Ám még mielőtt elandalítana minket a pajzánkodással fűszerezett vidéki romantika indiszkrét bája, érdemes belegondolnunk kicsit, mi történik a valóságban, ha valakinek épp egy erdőben jön meg a kedve az „egymásba feledkezéshez”. 

Először is: szabálysértést követünk el

Nálunk ugyanis szigorúbbak a szabályok, mint például Mexikó második legnagyobb városában, Guadalajarában, ahol büntetlenül szexelhetnek az utcán és más nyilvános helyeken (amennyiben senki sem jelenti a forró jelenetet). A hazai törvények ugyanezt a közerkölcs megsértésének (Szabs. tv. 192. §) definiálja, és a  szabálysértés kategóriájába sorolja, továbbá 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja. A jogszabály szerint a közerkölcs megsértését az követi el, aki a „közterületen, nyilvános helyen vagy közforgalmú közlekedési eszközön a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít”. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi tartozik az efféle magatartás ernyője alá. Pontos megfogalmazást mi sem tudunk írni, de valahogy úgy lehetne definiálni, hogy aki a közerkölcsöt megsérti, az a nagyobb közösség elfogadott értékrendje ellen cselekszik a törvény által meghatározott helyeken, mint például közterületen, nyilvános helyen. Vagy épp egy erdőben. Ha ugyanis azt gondoljuk, hogy a város zajától távol eső fenyves nem számít nyilvános helynek, akkor bizony tévedünk.

„Az erdő magánterület, de attól még nyilvános hely: a szabálysértési törvény szerint ez a »mindenki számára nyitva álló hely«”– pontosít Kazai Ádám, jogász. Sőt, azzal is érdemes tisztában lenni, mielőtt valamelyik nyilvános helyen esünk egymásnak, hogy a közerkölcs megsértése átcsúszhat a szeméremsértés kategóriájába, ami már egy súlyosabb kategória, azaz bűncselekmény, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Érthető, ha kicsit meglepődsz az információn, hiszen szeméremsértés címén legtöbbször azokra a férfiakra gondolunk, akik bokorból előlépve, kabát alól villantják elő a nemi szervüket, ám a körülményektől függően ide tartozhat a nyilvános helyen történő szexuális aktus is, pláne ha azt egy 14 éven aluli gyerek is látta.

„A btk-ban egy olyan kiegészítő szabály, hogy szeméremsértés az is, ha valaki »mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti.«” – magyarázza a jogász, hozzátéve, hogy a közerkölcs megsértéséhez képest a szeméremsértéshez az is kell, hogy magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogassa. Mint ahogy azt teszik a már említett szatírok, vagy azok a párok, akiknek tényleg az izgat fel, hogy tudják, mások is látják őket akció közben.

Erdőben szeretkezni? 10 ezrekbe fájhat a bünti

Fotó: Getty Images

Egy szónak is száz a vége, nem teljesen veszélytelen nyilvános helyen szexelni, ám úgy tűnik, hogy mi, magyarok ennek ellenére is szeretjük az ilyen jellegű izgalmakat. Legalábbis ez derült ki a Szallas.hu egyik korábbi felméréséből, miszerint minden hetedik magyar szexelt már nyaraláskor a hotel szobájának falain kívül. Az adatokból az is látszik, hogy a nyilvános helyen hancúrozók közül minden második vízben vagy víz közelében tette ezt, de népszerűek sötétedéskor a horgászstégek és csónakok, a természetes tavak, vagy a pezsgőfürdők. A magyarok ötöde valamilyen más természetközeli helyet, például egy csendes erdei ösvényt választott, ugyanakkor az autók és a nyilvános terek, például a közparkok is rajta voltak a közkedvelt helyek listáján. Ezzel együtt valamilyen nyilvános helyet csak 250-ből egy ember jelölt meg ideális helyszínként, ami azt is mutatja, hogy a filmekben és a fantáziánkban jobbnak tűnnek fenyőtűn, vagy szúró sziklákon „ölelkezni”.

Vágyálomból rémálom

Az erdőben/természetben szeretkezésről – mint azt megkérdezetteink is aláírják – sokunk álmodozik, más kérdés, hogy ezek a történetek a valóságban nem úgy alakulnak, ahogy arról fantáziáltunk. Még ha nem is a hatóságok szakítják meg a légyottot, egy arra sétáló család, egy kullancs vagy akár egy szatír is könnyen lelohaszthatja a kedélyeket. Noémi például „élete leggázabb élményeként” írja le az erdőben szeretkezést:

„X évvel ezelőtt volt egy rövid, de viharos kapcsolatom. Aztán amikor már nem voltunk együtt, de még tartottuk a kapcsolatot, elmentünk túrázni. Leültünk a turistaút mellett, és elkezdtünk beszélgetni, ami hamar nosztalgiázásba fulladt, és hirtelen valahogy úgy magától jött, hogy egymásnak estünk. Éreztem valahol az agyam mélyén, hogy ez itt ciki, de ilyenkor a lelkiismeret nagyon jól meg tudja magát nyugtatni, hogy hétköznap délelőtt van, úgyse jár erre senki. Nem egy népszerű turistaút volt (Börzsöny, sárga jelzés). Na, ez nem jött be, jött egy apuka két kisgyerekkel. Amint meglátott minket, hátraarcot parancsolt a gyerekeknek és szabályszerűen elfutottak. Rohadt szar érzés volt, én nagyon szégyellem, hogy nem volt annyi eszünk, hogy bemenjünk a fák közé.”

Hasonlóképp járt Kati:

„Nekem Margit-szigetes volt az első nagy szerelmemmel, igazi fának támaszkodós, minimál takarós full szex. Nem rendőrök jöttek, hanem egy nagyi az unokával, mert délelőtt volt. Szerencsére nem láttak meg, de órákig magam alatt voltam.”

Zoli viszont máig nem tudja eldönteni, botrányt okozott vagy inkább kellemes élményt:

„Kb. 6 évvel ezelőtt az exemmel egy parkban estünk egymásnak. Röviden: már majdnem a csúcson voltam, amikor meglátom, hogy egy kutyáját sétáltató úr bámul minket. Nem tudom, meddig állt ott, de határozottan tönkretette a hangulatot.”

Még egy extrakínos sztori a Margit-szigetről:

A Nagyrét egyik eldugottnak hitt, fás részénél történt éjjel, mintha köd is lett volna, de azt lehet, már utólag teszi hozzá a fantáziám. Leterítettük a pokrócot a fűre, a szerelmem pedig a szoknyám alá bújt. Egy kicsit feszélyezett, hogy rajtakaphatnak, de próbáltam átadni magam, lehunytam a szemem. Egyszer csak azt éreztem, mintha valaki felénk közeledne. Mire kinyitottam a szemem, láttam, hogy egy alak rohan el a bokorba. A barátom ebből semmit nem érzékelt, ezért verni kezdtem a fejét, hogy hagyja abba, mert itt volt valaki. Rögtön összeszedtük magunkat, és mindent leellenőriztünk, mert azt hittük, ellopta a pénzünket. Minden megvolt, kivéve egyvalamit:

a kukkoló ellopta a bugyimat!

Egyrészt szakadtunk a röhögéstől, másrészt szörnyű volt belegondolni, mit csinálhat a bugyimmal. Pár hétre rá olvastam, hogy elkaptak egy bugyitolvajt, szerintem ő lehetett az.”

Erdőben szeretkezni? 10 ezrekbe fájhat a bünti

Nem teljesen veszélytelen nyilvános helyen szexelni

A Margit-sziget egyébként népszerű szexhelyszín azok körében, akik szívesen pajzánkodnának a természet lágy ölén, de nincs kedvük ehhez egészen a Hármashatár-hegyig menni. A 444.hu néhány éve olvasói segítségével készített  egy Nagy Margitszigeti Közösségi Szextérképet, ahol mindenki bejelölhette, hol a legjobb szexelni a szigeten. Ebből kiderül például, hogy a két romos várfal takarásában gyakorlatilag teljesen félre lehet vonulni (a többi oldalról fednek a sűrű növésű fák), ha nem hangoskodik az ember, akkor az úton menők közül nem vesz észre senki semmit. Illetve az is, hogy az itt található bokrok kiválóan alkalmasak egy gyors menetre. A szextérkép azonban végül nemcsak a szigetre korlátozódott, többen egyéb helyszíneket is bejelöltek, például a nagymarosi komp környékét, a következő intelemmel: 

Jöttek a vaddisznók!

A legtöbben egyébként nem a rendőrök, közterület-felügyelők, erdészek közbelépéstől rettegnek, hanem inkább a bogaraktól, kullancsoktól, vagy a vadmegfigyelő, terepszínű kameráktól, amelyek rendeltetésszerűen az állatokról készítenek felvételeket, de bizonyára lencsevégre kapnak ezt is-azt is. Pétert azonban hidegen hagyják ezek a félelmek, mondhatni szakértőnek számít a témában. Fiatalabb korában még egy plédet is mindig eltett a táskájába, ha szórakozni ment, hogy ne ezen múljon az este végkimenetele. Azt mondja, erdőn, mezőn, patak partján, vadászlesen – gyakorlatilag mindenhol próbálta már, eleinte csak azért, mert a szülők mindig otthon voltak. „Az első számú dolog, amivel tisztában kell lenni – mármint a rendőrökön és a parkőrökön kívül – a méregborostyán, és a különböző allergiát okozó növények. Ezzel szemben a légyott utáni közös kullancsnézés elmélyítheti a kapcsolatot. Ha sátorban szexelsz az erdőben, előtte mindenképp kapcsold le az elemlámpát vagy a telefonodat, ha nem akarod, hogy árnyszínház legyen az aktusból, és semmiképp se szemetelj, még akkor sem, ha lebomló kotonról van szó” – figyelmeztet.

 A harmincas éveiben járó Dani kimondottan szeret a természet – nem mindig – lágy ölén szexelni. „Rendőrös sztori szerencsére nem volt, ellenben volt egy szeretőm, akivel szerettük limitig húzni a public “majdnem lebukást” Duna-part, vagy erdő, de akár a város is, ahol bár ritkán, de jártak kirándulók, kerékpározók…s ha hallottuk, hogy jön valaki, az utolsó pillanatig csináltuk, csak akkor hagytuk abba, amikor már tíz méterre volt… És ha én látnék ilyet? Biztos bírnám, valószínűleg rájuk mosolyognék vagy mutatnék egy metál jelet” – mesélte.

Szabad a csók?

Azt persze nem lehet garantálni, hogy hasonló incidensek nem történnek, de rendőröktől legalább nem kell tartanunk az amszterdami Vondelparkban, ahol 2008 óta legális a szabadtéri szex mindaddig, amíg éjjel, nem a játszóterek közelében csinálják, és magukkal viszik a szemetet. Bár a Tripadvisor értékelői még nem találkoztak szexelő párokkal, a kutyások körében nagy volt a felháborodás, különösen azért, mert miközben a párok szabadon szexelhettek, ők kénytelenek voltak megkötni a kutyájukat a törvények értelmében. Más európai országban azonban nem marad jogi következmények nélkül, ha valaki köztéren vagy nyilvános zöld területen szeretkezik. Ám míg mondjuk sem szájra pusziért, sem nyelves csókért nemigen büntetett még meg közterület-felügyelő senkit (miközben például nyílt színi szeretkezésért vagy fa mögötti pisilésért igen), addig Ugandában börtön is járhat érte, sőt Japánban, Indiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Kuala Lumpurban, Malajziában, Indonéziában is tilos a nyilvános csókolózás. Érdekes módon Ausztriában is van egy hely, ahol a jó ízlés határainak megvédése érdekében tilos a csók, még pedig a vonaton.

Több erdészetet is megkerestünk azzal kapcsolatban, mi a protokoll, ha rajtakapnak valakit az erdőben, és mennyire gyakoriak az ilyen jellegű incidensek. Kérdéseinkre csak egy rövid választ kaptunk telefonon: nem az ő hatáskörük intézkedni, legfeljebb a rendőrséget hívhatják ezekben az esetekben. Ezzel szemben sokkal túlbuzgóbbnak bizonyultak egy brit városban, ahol a közelben lévő erdőben 6000 fát vágtak ki egy 12 hektáros területen, hogy megakadályozzák a szerelmi légyottokat. A forgalmas A666-os út mellett kilométereken át futó erdőt az úgynevezett „kutyázó” párok miatt irtották ki. Az ügy persze teljes joggal váltott ki dühös reakciót a közvéleményből, hiszen biztosan lehetett volna más megoldást találni a pajzánkodó párok megfékezésére, mint esztelenül megsemmisíteni egy többhektáros zöldterületet.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top