A Nagy Leállás: letesztelhettük, mennyire vagyunk Facebook-függők

Hat óra, ennyi ideig nem volt elérhető a Facebook és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, a Nagy Leállást pedig mindenki máshogy élte meg. Sokan lehet, most jöttek rá, a közösségi oldalakon túl is van élet. Ők függők, vagy valami másról van szó?

Fable

2021. Október 06.

Hétfőn este világszerte több órára elérhetetlenné vált több közösségi oldal, illetve üzenetküldő alkalmazás is, nem volt sem Facebook, sem Messenger, sem Instagram, sem WhatsApp. Évekkel ezelőtt volt már egy komolyabb leállás, de nem ilyen mértékű. A hivatalos közlemény szerint a hálózati forgalmat koordináló beállításokon változtattak, és egy hibás konfigurációváltás okozta a mostani problémát.

A leállás pedig a maga fura módján megint egységgé kovácsolta az emberiséget, mert kár tagadni, sokak számára a Facebook és társai maga az internet, a közösségi oldalakról értesülnek a világ történéseiről, ezeken keresztül tartják a kapcsolatot az ismerősökkel, és akkor még nem beszéltünk a cégekről, a különböző szervezetekről, a sajtóról, amelyeknek szintén nagyon fontos platformokat jelentenek. Jó, hát azért nem ez volt a nap, amikor megállt a Föld, már csak azért sem, mert mondjuk a Reddit, a Tumblr, a TikTok és Twitter köszöni szépen, tegnap is működött, sőt, utóbbinak viccelődni is volt kedve, szeretettel üdvözöltek mindenkit:

hello literally everyone
— Twitter (@Twitter) October 4, 2021

Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy a leállás világszerte fontos, vezető hír volt, ahogyan az is, hogy sikerült kijavítani a hibát, és most már újra lehet használni a Facebookhoz köthető szolgáltatásokat. A hivatalos közlemény szerint a felhasználóknak nincs okuk aggodalomra, nincs bizonyíték arra, hogy az adataik veszélybe kerültek volna a leállás ideje alatt.

Persze nem a Facebookról lenne szó, ha nem indultak volna el az összeesküvés-elméletek, aminek az alapját többek között az adta, hogy a leállás előtti napon egy volt dolgozó, Frances Haugen, aki korábban dokumentumokat szivárogtatott ki a cég működéséről, interjút adott a 60 Minutes című műsornak, illetve kedden kellett megjelennie kongresszusi meghallgatáson.

A nagy leállás közben az internet működő részét böngészve rengeteg véleményt lehetett olvasni, van, aki kárörvendő volt, volt, aki azzal büszkélkedett, hogy ő soha vagy legalábbis régóta nem használja ezeket az alkalmazásokat (bár mindezt kommentben lehetett olvasni…), legfeljebb a Messengert, mert a legtöbb ismerősével azon lehet kommunikálni, volt, aki azonnal feltalálta magát, és elvégzett olyan feladatokat, amiket esetleg már régebb óta halogatott vagy folytatta a munkát, volt, aki úgy döntött, akkor más üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kezd el beszélni az ismerőseivel, volt, aki örült annak, hogy végre tudott egy kicsit pihenni, és volt, aki most szembesült azzal, hogy mennyit is használja ezeket a közösségi oldalakat, mert feltűnt neki, hogy folyamatosan a telefonja után nyúl, vagy frissítgeti a Facebookot vagy Instagramot, hátha újra elérhetőek lesznek. Persze aki nagyon kíváncsi volt arra, hogy mennyit használja ezeket a platformokat, annak eddig is volt módja utánajárni, az iOS például küld heti beszámolót arról, hogy mennyit használtuk a telefonunkat, és mire, például, hogy mennyit facebookoztunk, és aki akar, be is állíthat különböző korlátozásokat.

Függőben

A kérdés, amit egyre kevésbé lehet megkerülni az, hogy a digitális eszközök, illetve a közösségi oldalak okozhatnak-e függőséget, és a leállás, pontosabban hogy ki hogyan és miként kezelte, az mindenképpen érdekes megvilágításba helyezi ezt a problémakört.

Az internetfüggőség egyelőre nem szerepel az amerikai pszichiáterek diagnosztikai kézikönyvének (DSM) éppen érvényes kiadásában, ahogyan az Egészségügyi Világszövetség (WHO) sem ismeri el mentális problémaként, vagyis a betegségek nemzetközi osztályozásában sem érdemes egyelőre keresni.

Igaz, a videojáték-függőségnél is kicsit késve, de megtörténtek ezek a lépések, 2013-ban bekerült a DSM-be mint további kutatásokat igénylő zavar, 2019-ben pedig a WHO hivatalos betegséggé nyilvánította. Persze hosszú idő óta sok szó esik arról, hogy a közösségi oldalak milyen hatással vannak a mentális egészségünkre, de tény, még a szakemberek véleménye is megoszlik arról, hogy kialakulhat-e valós függőség vagy az, hogy ez felesleges ijesztgetés. És ugyan nagyon sokan a 21. század drogjaként emlegetik a közösségi oldalakat, a válasz nem egyszerű, és nem egyértelmű.

„Hogy mennyire kell a vészharangot kongatni – ebben eltérnek a vélemények. Viszonylag új jelenségről van szó, még a szakemberek sem látják a hosszú távú következményeket, bár kiemelt kutatási téma ez mind a pedagógia, mind a pszichológia és a szociológia területén. Az biztos, hogy kultúraváltás történik a szemünk láttára, de ennek elemzéséhez, az előnyök és hátrányok mérlegének elkészítéséhez több idő kell még. Néhány szakember, főként agykutatók egyenesen evolúciós átalakulásról beszélnek, szerintük az internet nemcsak a mindennapjainkat, hanem az agyunkat is megváltoztatja. Tény, hogy az internetes generációk emlékezete, gondolkodása, feldolgozási módszerei másként működnek, mint az idősebb generációknál”

– nyilatkozta korábban a hvg-nek Roboz Gabriella pszichológus, aki állítása szerint egyre találkozik olyan emberekkel, akik párjuk, családtagjuk állandó, kényszeres telefonozásáról számolnak be.

Forrás: Getty Images

Hasonló véleményen volt Király Orsolya, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék oktatója is, szerinte pánikot ugyan nem érdemes kelteni, de kontrollra mindenképpen szükség van.

Az, hogy mennyire függünk a közösségi oldalaktól, arra több mérési skála is rendelkezésre áll, ott van például a Bergen Social Media Addiction Scale vagy a Social Media Disorder (SMD) elnevezésű skála. Az előbbit felhasználva készült néhány évvel ezelőtt az ELTE és a Corvinus oktatóinak bevonásával egy országos felmérés. Az eredmény szerint a magyar fiatalok 4,5 százaléka a veszélyeztetett csoportba tartozott, ami azt jelenti, a közösségi oldal fokozott használata miatt önbizalom-csökkenést és depressziós tüneteket tapasztaltak magukon.

Érdekes megvilágításba helyezte a problémát az, amikor közel egy éve a Netflix bemutatta a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című dokumentumfilmet, amiben olyan nagy techcégek egykori munkatársai kongatták meg a vészharangot mint a Google, a Facebook és Instagram, és úgy tűnt, nincsenek feltétlenül jól véleménnyel azokról a termékekről, amiken ők is dolgoztak.

Tristan Harris, a Google korábbi dizájn-etikusa bevallotta, egy ponton elkezdte zavarni, hogy a szolgáltatásokat egyre addiktívabbra tervezik, ezért felhívásként készített is egy prezentációt, amit szétküldött a cég alkalmazottainak, abban bízva, hogy belülről tud elérni változásokat. „Kétmilliárd ember gondolatait fogják befolyásolni, csak mert egy tervező a Google-nél megmondta, hogyan fognak működni az értesítések, amire minden reggel ébredünk. És a Google dolgozóiként morális felelősségünk megoldani ezt a problémát.” A dokumentumfilmben megszólal Justin Rosenstein, aki kitalálta a Facebook lájk gombját még 2007-ben. Azóta már telefonjáról letörölte a Facebook alkalmazását, és ugyanezt tette a Reddittel és a Snapchattel is.

Biokémia

Hogy pontosan megértsük, milyen hatással is vannak ránk a digitális eszközök és a közösségi oldalak, mindenképpen fontos beszélni a biokémiai folyamatokról, amelyek bennünk zajlanak. Az ezzel kapcsolatos diskurzus eddig főleg a dopaminra összpontosított, vagyis egy olyan ingerületátvivő anyagra, ami segít szokások – és a függőségek – kialakításában. Kutatások kimutatták, hogy a közösségi oldalak használata is dopamint szabadít fel az agyban, gyorsan és könnyen jutalmazhatjuk magunkat így, nem csoda, hogy könnyen bekerülhetünk egy spirálba, egyszerűen szeretjük, ha szeretnek minket.

Érdekes vetülete ennek egyébként, hogy a felhasználói esetében sokkal több dopamin szabadul föl akkor, amikor saját magukról, saját nézeteikről beszélnek, és míg egy személyes beszélgetés során az emberek 30-40 százalékban beszélnek saját magukról, addig a közösségi oldalakon folytatott kommunikációkban ez az arány 80 százalék körüli.

Az okostelefonokat és az alkalmazásokat a nyerőgépekhez hasonlóan kifejezetten úgy tervezték, hogy a dopamin felszabadulását kiváltsák, azzal a céllal, hogy a készüléket nehezen tegyük le, írja a New York Times, ami egy korábbi cikkében kiemeli, van egy másik vegyület is, a stresszhormonként emlegetett kortizol, amit fontos megemlíteni. De miért? A krónikusan emelkedett kortizolszint fokozza az olyan a súlyos egészségügyi problémák kockázatát, mint a depresszió, az elhízás, a metabolikus szindróma, és a 2-es típusú cukorbetegség, a termékenységi problémák, a magas vérnyomás, a szívroham, a demencia és a stroke fokozott kockázatához kapcsolódik.

Aki lemarad, kimarad?

„A kortizolszintünk megemelkedik, ha a telefonunk közelünkben van, a test természetes reakciója erre az, hogy a kezünkbe akarjuk kapni a készüléket, hogy csökkentsük a stresszt” – nyilatkozta David Greenfield, a Connecticuti Egyetem Orvosi Karának munkatársa. És ugyan egy pillanatra valóban megkönnyebbülünk, de könnyű spirálba kerülni, és azon vesszük észre magunkat, hogy mindig a telefon után nyúlunk, még akkor is, ha meg sem mukkant.

Erre is van már egy szó, a fantomrezgés, ami összekapcsolható a lemaradástól való félelemmel (Fear of Missing Out vagy FoMO), nem akarunk lemaradni egyetlen hívásról, üzenetről, értesítésről sem. És a FoMO egy nagyon összetett dolog, hívja fel a figyelmet erre a Conservation egyik cikkében több a témával foglalkozó kutató, és szerintük a közösségi oldalak és alkalmazások fejlesztésekor rá is lehet erősíteni erre az érzésre. Ilyen az az alapvető funkció, hogy az alkalmazás megmutatja, hány kedvelést kapott egy poszt, és akkor szépen elindul a lájkvadászat.

Forrás: Getty Images

Persze azok, aki előidézik a problémákat, tehetnek is ellene, az Instagram is próbálkozott ugye a lájkok eltüntetésével. De számos más megoldás létezik még: segíthet az, ha az illető csak a számára fontos eseményekről és témákról kap üzeneteket és értesítéseket, illetve csak a számára fontos, kiválasztott forrásokból, csoportoktól és kapcsolatoktól, hogy legyen lehetőség arra, hogy a felhasználó anélkül hagyhassa ott hosszabb időre a közösségi oldalakat, hogy lemaradna az ideiglenesen elérhető információkról, és – ugyanakkor – anélkül, hogy elárasztanák a függőben lévő értesítések, tartalmak és interakciók. Persze nem egyszerű az ilyen változásokat keresztülvinni, hiszen a techcégek azt szeretnék, ha minél több felhasználójuk lenne, akik minél több információt szolgáltatnak magukról és minél több időt töltenek náluk, és ez egy kicsit szembemegy azokkal a szempontokkal, ami a felhasználók jóléte szempontjából fontos lenne.

A technológiai cégek egyrészt a minél több felhasználó megszerzésére irányuló céljuk, másrészt pedig a felhasználói jólét egyensúlyának megteremtése közötti ellentmondásban vannak.

És akkor jött a járvány

Végül, de nem utolsósorban nem szabad megfeledkezni a koronavírus-járvány hatásairól sem, sokkal fontosabb szerepet játszottak az életünkben az okostelefenok és a közösségi oldalak, hiszen majdnem csak ezek jelentették a kapcsolatot a külvilággal, ráadásul nemcsak arról volt szó, hogy unatkoztunk és egyedül voltunk, hanem arról is, hogy ki is voltunk éhezve az új információkra, főleg a pandémia elején, amíg még nagyon keveset lehetett tudni a vírusról. Egy nemrég készült tanulmány rámutatott, hogy a bizonytalanság és a szorongás miatt, amit az elmúlt majdnem két év velejárója volt, a közösségi média túlzott használatának összefüggései sokkal nagyobb jelentőséget kaptak.

Kutatások megállapították, hogy a közösségi média sokak számára – különösen azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a professzionális terápiához kapcsolódó túlzott költségeket – a hozzáférhető terápia egyik formája is, mivel lehetővé teszi az emberek számára, hogy közösségre találjanak és így egy viszonylagosan biztonságos térben osszhassák meg problémáikat.

Hvovi Bhagwagar pszichiáter szerint ugyan a közösségi oldalak valóban segíthetnek, de mégsem ez a leghatékonyabb módja a világjárvány okozta pánik kezelésének, ugyanis a virtuális és a valós világ nagyon más. Hozzátette, a közösségi média ugyan segített átvészelni a bizonytalanságot, amely a lezárás első hónapjaiban ránk nehezedett, most azonban hozzájárult a FoMO-tüzelte szorongás fokozódásához, ami megnövelheti a kockázatvállalást, vagyis lehet, hogy figyelmen kívül hagynak bizonyos járványvédelmi intézkedéseket.

De van egy jó híre is, szerinte a drog- vagy alkoholfüggőséggel ellentétben a közösségi média nem igényel teljes elvonást. „Határozottan szükség van a használati idő csökkentésére, még ha egy alkalmazáson keresztül is, de a függőség kezelésének legjobb módja az, ha megtaláljuk a módját, hogy azt a javunkra fordíthassuk. Ha nem találsz olyasmit, amiért szenvedélyesen rajongsz, hogy eltereld a figyelmedet, használd a közösségi médiában töltött időt arra, hogy olyan tartalmakat hozz létre, amelyek segíthetnek mind a személyes fejlődésedben vagy abban, hogy professzionálisan tovább építsd magad.”